Eddig ötezren jelentkeztek a felolvasómaratonra

Szabó Magda írásai kerülnek a középpontba február 21-én, az idei felolvasómaratonon. A Székelyudvarhelyről indult kezdeményezésre eddig ötezren jelentkeztek, közülük ezerhatszázan Udvarhelyszékről. 

Már igényelhető a növelt értékű támogatás

Mintegy ötezer forinttal (75 lejjel) növekszik idén a Szülőföldön magyarul program keretében az oktatási-nevelési támogatások összege. Az igényléseket március 17-éig lehet leadni.

Már igényelhető a növelt értékű támogatás
2017. január 31., kedd

Fel kell-e mutatni a kötelező biztosítást a rendőrnek?

Igazolni kell a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (RCA) egy közúti ellenőrzésen, vagy sem? A kérdésre nem egyértelmű a válasz, még úgy sem, hogy nemrég precedens értékű ítélet született erről a Szilágy megyei törvényszéken.

Fel kell-e mutatni a kötelező biztosítást a rendőrnek?
2017. január 31., kedd

Senkit nem utasítanak el a gyergyói hajléktalanszállón

Egy lépcsőházi hőcserélő tetején alvó férfitól ijedt meg a napokban egy ottlakó. Hajléktalannak tűnt, a melegért vackolhatta oda be magát. Pedig lenne számára ágy is, étel is – derül ki a hajléktalanszállón.

Senkit nem utasítanak el a gyergyói hajléktalanszállón
2017. január 31., kedd

Versmondással jeleskedett a gyergyói diáklány

A harmadik díjat hozta haza Egerből, az Ötágú síp üzenete elnevezésű versmondó és kulturális találkozóról Balázs Helga, a Kós Károly Általános Iskola nyolcadikos diákja.

Versmondással jeleskedett a gyergyói diáklány
2017. január 31., kedd

Rossz kifli mint bűnügyi kivizsgálás tárgya?

El kell érni, hogy jó minőségű termékeket kapjanak az iskolások a tej-kifli programból, hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a prefektusi kollégium idei első ülésén, hétfőn – jelezte a megyei önkormányzat sajtószolgálata.

Rossz kifli mint bűnügyi kivizsgálás tárgya?
2017. január 30., hétfő

Negyvennégy településen átvezető Szent László utat építenek ki

Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Szent László-út kiépítésébe kezdett az RMDSZ és az erdélyi Iskola Alapítvány. Azokat a településeket szervezik hálózatba, amelyeken fellelhető Szent László király öröksége.

Negyvennégy településen átvezető Szent László utat építenek ki
2017. január 30., hétfő

Február végétől lehet iratkozni az előkészítő osztályokba

Közvitára bocsátotta az oktatási tárca az előkészítő osztályokba való beiratkozás módszertanát és az iratkozási naptárt. Az idei tanévben február 27-étől március 16-áig írathatják a szülők előkészítő osztályba gyermekeiket.

Február végétől lehet iratkozni az előkészítő osztályokba
2017. január 30., hétfő

Érdemes figyelni a szárnyasokra

Hargita megyében ugyan még nem jelentettek madárinfluenza-gyanús esetet, de Maros és Bákó megyékben felmerült a gyanú, Brassó megyében pedig már kimutatták a vírustörzset elhullt állatokban.

Érdemes figyelni a szárnyasokra
Érdemes figyelni a szárnyasokra
2017. január 30., hétfő

Érdemes figyelni a szárnyasokra

2017. január 30., hétfő

Emlékezés arra, akire Ditró büszke lehet

„Volt nekem egy nagyapám, úgy hívták, Józsa Sándor” – így kezdődik Szőcs Elemér története. A folytatás pedig indokolttá teszi a megemlékezést. Az egykori ditrói személyiség életútját fontos felidézni.

Emlékezés arra, akire Ditró büszke lehet
2017. január 30., hétfő

Elbuktak a Hargita megyei autonómiahatározatok

A Hargita megyei települések önkormányzatai által elfogadott összes autonómiahatározatot, szám szerint 43-at jogerősen semmisnek nyilvánítottak az igazságszolgáltatás különböző szintjein, miután a prefektus megtámadta ezeket a közigazgatási bíróságon.

Elbuktak a Hargita megyei autonómiahatározatok
Tavaszi rizottó | Falaton túl
Megnyitás

Tavaszi rizottó | Falaton túl

A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.

2017. január 30., hétfő

Segítve mókáztak a Cengelléren

A Ditrói Ifjúsági Fórum tagjai Téli móka elnevezéssel hangulatos rendezvényre hívták a község fiataljait. Több mint félszázan voltak kaphatók a havas, jeges játékokra – szombaton általuk volt hangos az Utászház melletti domboldal.

Segítve mókáztak a Cengelléren
Segítve mókáztak a Cengelléren
2017. január 30., hétfő

Segítve mókáztak a Cengelléren

2017. január 29., vasárnap

Oltóanyag nélkül Hargita megye

Két esetben igazoltak influenzafertőzést Hargita megyében január eleje óta. Az oltóanyagkészletet a közegészségügyi igazgatóság már kiosztotta a háziorvosoknak, az utólag kért kiegészítő adagot azonban nem utalta ki az egészségügyi minisztérium.

Oltóanyag nélkül Hargita megye
Oltóanyag nélkül Hargita megye
2017. január 29., vasárnap

Oltóanyag nélkül Hargita megye

2017. január 28., szombat

Szinte duplájára nőtt az ifjúsági lakások bérleti díja Gyergyószentmiklóson

Jelentősen megemelkedett az Országos Lakásügynökség (ANL) birtokában lévő tömbházlakások bérleti díja Gyergyószentmiklóson, de emiatt még senki nem költözött ki a lakásokból eddig. A lakók szerint ez hamarosan be fog következni.

Szinte duplájára nőtt az ifjúsági lakások bérleti díja Gyergyószentmiklóson
2017. január 27., péntek

Gépjármű-bejegyzési rohamra számítanak

Pangás jellemezte egész hónapban a használtautó-piacot, és aki vásárolt, az is februárra halasztotta a gépkocsi beíratását – számolnak be a bejegyeztetéssel foglalkozó szakemberek.

Gépjármű-bejegyzési rohamra számítanak
2017. január 26., csütörtök

A parlament elé kerülhet az autonómiát követelő állampolgári kezdeményezés – sem a PSD, sem a PNL nem szavazza meg

Megjelent a Hivatalos Közlönyben csütörtökön a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet, amelyet polgári kezdeményezésként akar a román parlament elé terjeszteni a Gyergyószéki Székely Tanács által megalakított tíztagú kezdeményező bizottság.

A parlament elé kerülhet az autonómiát követelő állampolgári kezdeményezés – sem a PSD, sem a PNL nem szavazza meg
2017. január 26., csütörtök

Elfagyott vezetékekre panaszkodnak Ditróban

Napok óta nincs ivóvíz több ditrói háztartásban, elfagyott a vízhálózat – jelezte szerkesztőségünknek egy ott élő olvasónk. Félnek attól, hogy ez hónapokig így marad, a polgármester viszont nyugtatja őket, dolgoznak a probléma megoldásán.

Elfagyott vezetékekre panaszkodnak Ditróban
Elfagyott vezetékekre panaszkodnak Ditróban
2017. január 26., csütörtök

Elfagyott vezetékekre panaszkodnak Ditróban

2017. január 26., csütörtök

Sehol az országban nem volt olyan hideg csütörtök reggel, mint Csíkban

Mínusz 23 Celsius-fokot mértek csütörtök reggel Csíkszeredában – itt volt a leghidegebb az országban.

Sehol az országban nem volt olyan hideg csütörtök reggel, mint Csíkban

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye