Vegyük számba, mink van, és tanuljunk meg újra örvendeni!

Kedves Rita egyike a gyergyói segítőnővéreknek, aki küldetését az itteni közösségben és  a Caritas keretében működő Ki-Út – konzultációs programon belüli munkában éli meg. Nemzetközi szerzetesrend tagja, aki egyaránt mesélt ezen élethivatás melletti döntéséről és annak fogadtatásáról, a napi sikerekről, valamint az élet értelméről.

Útkeresőben

Mindössze húsz esztendős volt, amikor közölte szüleivel az elképzelését, rendházban szerezne ismereteket, tapasztalatokat, lehet, szerzetesi életet választ. „Kezdetben nem tudatos döntés volt, hanem keresgélés. Sok elakadás volt a személyes életemben, és a mély belső keresés eredményezte, hogy ezt az utat próbáljam járni. Nem egyből jött a felismerés, hogy ez az utam, de megszületett: Istennél otthonra találtam, tudom, a helyemen vagyok, és jó nekem ez. Szüleim szerencsére szabadon engedtek engem, hálás is vagyok ezért, pedig nyilván nem ilyen életet képzeltek el számomra. Konkrét tapasztalata volt ez a szülői hivatás nagyságának: képesek voltak saját elképzelésükről lemondani a gyerekük javára. Ki tudták mondani: féltelek, nem örvendek ennek a döntésednek, de szeretném, hogy boldog légy, s tudd azt is, hogy ide mindig hazajöhetsz. És hálás vagyok, hogy megélhették azt is, hogy jó nekem itt…”

Gazdagító megpróbáltatások

Rendi kiképzés rendszeres imaélettel, az Isten-kapcsolatra való figyeléssel, lelki kísérettel, önismeret, tapasztalat különböző munkaterületeken, ez segít a döntésben, hogy először ideiglenes fogadalmat, majd örök fogadalmat tegyen valaki. Rita nővér elmondja, tudja, jó helyen van, bár tagadhatatlan, voltak megtorpanások, kérdőjelek útja során: „Kellett rendeződjön bennem a családalapítás kérdése: párkapcsolatról, saját gyerekről való lemondás... Mert az, hogy ezt az életutat választottam nem jelenti, hogy nincsenek érzéseim. Volt, hogy fülig szerelmes voltam, de olyan közösségi helyzetek is, amiket nehéz volt megélni, és jött a kérdés: tényleg ezt kell tennem? De mindig tudtam, tovább kell nézni, nem az emberi, itt és most kicsinyes számítások az alapok, ezekért nem lehet feladni egy életdöntést. Ez csak pillanatnyi elakadás, amiből valamit meg kell tanuljak, értsek, valami meg kell érjen bennem. És ezen helyzetek tudatos megélése, a krízisekkel való szembesülés, a „mélyebbre nézés” tettek gazdagabbá, vittek tovább”.

„Hittel élek”

Szent Ignáci lelkiségű a közösség, ez konkrét segítséget ad Ritának életvitelében, lelkivezetőjével megbeszéli örömeit, nehézségeit, és ezt a lelkiséget követi munkájában is, tudja, tudatosítja, hogy nem vagyunk egyedül, minden emberben ott van a teremtő erő. Gyergyószentmiklósra „visszatérő fecske” – így jellemzi magát. Eddigi, húsz éves szerzetesi életéből tizenkettő ide köti, első küldetése plébániai pasztoráció volt, majd az iskolai hitoktatás egészítette ki munkáját. Marosvásárhelyi, indiai küldetése után tért vissza Gyergyószentmiklósra, szociális munkás szakképesítést szerezve kereste annak a módját, hogy ne csak beszéljen a hitről, hanem a segítés útját találja meg, hitét konkrét segítségnyújtás által is életre váltsa. A Caritason belüli Családsegítő szolgálat elindítása és vezetése után ismét két esztendő külföldön szerzett tapasztalat, rendi képzés és munka következett. Most – már harmadjára újra Gyergyószentmiklóson – szintén a Caritas keretében működő Ki-Út program által immár egy éve a szenvedélybetegeket segíti. „Munkám az, hogy különböző nehéz helyzetben lévő emberekhez eljussak, és egyéni konzultációs beszélgetéseken át együtt keressük a kiutat a nehézségekből. Emellett különböző programokon keresztül  próbálok segíteni az értékkeresésben. A szenvedélybetegeknek és hozzátartozóinknak támogató csoportot is szervezünk minden szerdán 18 órától a Caritas Kossuth utcai központjában. Ugyanakkor fontos ezen a területen prevenció is, ami szintén a munkám része. Hittel élek, ennek hangoztatása nem célom, de kétségtelen, hat a munkámra”.

Van, akitől segítséget kérni

A tavalyi év során szinte ötven szenvedélybeteggel közel négyszáz alkalommal beszélgetett, mint mondja, a gyakoribb az, hogy hozzátartozók keresik fel, hogy baj van. A betegnek kell akarnia a változást – szögezi le, de elmondja azt is, hogy a hozzátartozó viselkedésének változása is hozhat eredményt, hisz a függőség kialakulása mögött lehet akár egy rosszul működő  házasság, párkapcsolat is. A hozzátartozónak is lehet segíteni: abban, hogy hogyan változzon, hogy élhetőbb legyen az élet. „Leginkább az alkoholizmus jellemző erre a vidékre a szenvedélybetegségek közül, és nem lehet elég sokat beszélni róla, mert sok a tévhit, és kevesen tudják, mi jellemzi a betegséget, milyen lehetőségei vannak a segítségnek. Jó az is, hogy látom: a változást megtapasztaló emberek biztatják egymást arra, hogy érdemes eljönni konzultációra”.

Menekülés helyett értékkeresés

A függőség sok esetben menekülés. Mit kellene elkerülni ahhoz, hogy nem jussunk ilyen helyzetbe? Rita nővér szerint egészséges emberi kapcsolatokra van szükség, ehhez pedig önismeret kell, hogy tudjunk szembesülni és jól bánni saját magunk erősségeivel és gyengeségeivel. Szükséges a jó kommunikáció, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség, de legfőképp elvárásaink tudatosítása,  az azok közötti válogatásra, azaz tudatos döntésekre van szükség: „Gyakran olyan irreális elvárásokat támasztunk az élettel szembe, hogy önértékelési válságba esünk. Tényleg senki vagyok én, ha nincsen kacsalábon forgó váram? Teljesíthetetlen elvárásaink vannak, miközben nem vesszük észre, hogy milyen értékekkel rendelkezünk. Meg kell keresni értékeinket, reálisan tervezni életünket, s gyakran feltenni a kérdést: valóban szükségünk van arra, amire vágyunk?  Terhel bennünket a hiányérzet, soroljuk, hogy mink hiányzik, miközben nem vesszük észre, hogy ezer dolgunk megvan, akár örvendhetnénk is. Attól, ha a földi javakból több mindenünk lenne, még nem lennénk képesek jobban a szeretetre, nem tudnánk megértőbb, elfogadóbb, békésebb, derűsebb emberek lenni. Amink van, az pont elég volna, hogy megelégedett életet éljünk. Nem futhatunk mindig a boldogság után,bárkinek bármit is jelentsen ez, hanem be kell lássuk, az élet olyan, hogy örömök és nehézségek egyaránt jelen vannak; s ha ezek egyensúlyba kerülnek, ez jelenti a jól-létet.”

A segítőnővér szerint az egyensúlyt kell megtalálni, és a gyergyói embernek megadatik az lehetőség, hogy a természettel újítsa meg kapcsolatát. Művelje meg a földeket, térjen vissza a gazdálkodó, munkás élethez, becsülje meg és használja, amije van, értékelje és ápolja a kapcsolatait, s bízzon abban, hogy benne is ott van a belső erő, hogy a nehézségekkel megküzdjön, s általa megerősödjön. „Vegyünk számba, mink van, és tanuljunk meg újra örvendeni” - javasolja a segítőnővér.

Segítőnővérek háromtagú közössége él Gyergyószentmiklóson; ünnepre készülnek, hiszen húsz esztendeje, hogy Erdélyben is jelen vannak a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek. A hálaadó ünnepre Gyergyószentmiklóson idén február 10-én kerül sor, a 11 órás szentmisén a Szent István templomban, 18 órától a Szent Miklós templomban.