
Számos gyergyószentmiklósi házba törtek be ismeretlen elkövetők az elmúlt időszakban. A betöréssorozat a hétvégén csúcsosodott, amikor legalább három házba hatoltak be.
2015. április 28., 22:062015. április 28., 22:06
Betörések történtek a Csobothegy utcában – erre hívta fel figyelmünket Kósa Hajnal, az egyik károsult. A meglepő az, hogy a csendőrség székhelyének két közvetlen szomszédjába törtek be, a laikus számára is láthatóan profi módon, úgy, hogy senki nem vett észre semmit, pedig a csendőrség környéke alaposan ki van világítva éjszakánként és persze állandó őrség is van. Jellemző az utóbbi időben történt betöréssorozatban, hogy az elkövető(k) által kinézett házak nem lakottak állandó jelleggel, csak időnként használják tulajdonosaik.
Így volt ez a Csobothegy utcában is. Kósa Hajnal egy ismerősétől bérli a házat, most költözött haza Magyarországról, és holmijai, berendezési tárgyai tárolására használta az ingatlant. Ezek legnagyobb része dobozokban volt elhelyezve a szobákban. A betörő alapos munkát végzett. Szakszerűen törte ki a ház egyik ablakából az üveget, és így jutott be a szobába. Az ablak éppen a csendőrség parkolójára néz, innen tehát könnyen látható lett volna a cselekedete. A külső biztosítéktáblán az áramot is lekapcsolta.
A betörés valamikor péntek délutántól és hétfő délután között történt, a ház bérlője ennyi ideig volt távol. Mint elmondta, a betörést követően leírhatatlan állapotok uralkodtak a házban. Egyes filmekben látott házkutatás képeire emlékeztetett a látvány. Minden egyes doboz, minden szekrény egyenként felforgatva, kiborítva, a tartalmuk szétszórva a házban.
A betörő nem volt „amatőr”, semmilyen használható nyomot nem hagyott maga után, gumikesztyűben dolgozhatott, emellett le is törölte az egyik szekrényajtót. Nem kapkodott, dohányzott is, a hamut megtalálták az egyik szekrényen, de a csikket magával vitte.
Mivel a távozása is az ablakon keresztül történt, nem is foglalkozott nagyobb elektromos háztartási tárgyakkal, pedig akadt belőlük a házban nem egy. A házban talált háromezer lej értékű biciklinek a kerekeit szerelte ki és vitte el a tettes, és egy dobozban talált régi ezüst étkészletet is. A kárvallott eddigi megállapítása szerint hiányzik még egy túrázók által használatos kutyariasztó készülék, és több, márkás szemüveg is. Furcsa viszont, hogy egy bakancsból a fűzőt kivette és elvitte – valószínűleg bekötötte azt a zsákot, ami szintén hiányzik és amibe a zsákmányt gyűjthette. Ínyenc is lehetett, mert különböző élelmiszereket is magával vitt, többek között lekvárkülönlegességeket. Eltűnt még egy flakon mosószer és egy görkorcsolya-táska. A korcsolyák maradtak. Ez azonban még csak az eddig felfedezett hiány leltára.
Kíváncsiak lettünk volna a másik feltört Csobothegy-utcai házban lakók tapasztalataira, de őket nem találtuk otthon. Azt azonban Kósa Hajnal elmondta, ott is az ablakon mászott be az elkövető. Hogy ott mekkora a kár, nem tudta, de azt igen, hogy a garázsban található gépeket nem vitték el, ellenben egyiknek levágták a rézkábelét és kiürítették a szerszámos ládát.
Nemcsak a Csobothegy utcában jártak betörők az elmúlt napokban. Zöld Imre, a helyi polgárőrség egyik vezetője elmondta, tudomásuk van arról, hogy a hétvégén az Új Élet utca egyik házában is betörő járt, a Szárhegyi (N. Bălcescu) utcában szintén hasonló történt, és tudomásuk van arról, hogy Güdücön is feltörtek egy még be nem fejezett házat, ahonnan a nyílászárókat vitték el a tettesek.
Egy általunk megkérdezett Szárhegyi úti lakos elmondta, nemcsak a polgárőr által említett betörés történt a környéken, még négy vagy öt hasonlóról tudnak a szomszédságban. Egyik betörők által „meglátogatott” házban sem lakott senki.
A nála történt betörésről szerkesztőségünket értesítő Kósa Hajnal elmondta, egy ismerőse felszegi házába két hét alatt kétszer is betörtek, és más felszegi betörésekről is tudnak az emberek. Az egyik esetkor egy gyanús személyt is láttak a szomszédok, akiről személyleírást is adtak a rendőrségnek. A nyomozás folyamatban van – tudtuk meg.
Zöld Imre közölte, a korábbinál jóval sűrűbben és rendszeresebben fognak járőrözni a város utcáiban és külterületein, a cél, hogy elriasszák a törvénytelenségben mesterkedőket, többek közt az ilyen betörések esetleges elkövetőit, illetve, ha úgy adódik, tetten érjék azokat.
Ugyanakkor újabb tájékoztató kampányt szerveznek, amely során a lakosok figyelmét felhívják azokra a minimális óvintézkedésekre, amelyek megnehezíthetik az elkövetők dolgát. Zárják kapujukat, ha nincsenek otthon, ne hagyjanak nyitva ablakot és hasonlók. Ugyanakkor, ha szokatlan, bűncselekményre utaló jeleket látnak a szomszédságban valakinél, azonnal jelezzék az illetékes hatóságoknak.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!