„Uram, jó nekünk itt lenni” – áll a bibliai gondolat a 2004-ben állított pricskei kereszten. Azóta minden évben hívők százai zarándokolnak a Gyergyói-havasok legmagasabb csúcsára, a búcsús szentmisére.
2015. július 28., 18:112015. július 28., 18:11
2015. július 31., 10:392015. július 31., 10:39
Urunk színeváltozásának ünnepe alkalmából idén augusztus elsején, szombaton lesz búcsú, melyre mindenkit szeretettel vár a Szent István plébánia és a keresztállítók. A szentmise 12 órakor kezdődik, ünnepi szónoka a güdüci születésű Vakaria Béla szentszéki tanácsos, csíkszentmártoni plébános.
Az EKE Gyergyói Osztályának szervezésében reggel nyolc órakor indulnak a gyalogosok a kőkereszt közelében lévő Teke panziótól. Kifelé könnyű-közepes, hazafelé közepesen nehéz a túra – jelzi a túravezető, Bajna György.
Az 1545 méter tengerszint feletti magasságon lévő Pricskén népes részvételre lehet számítani, hisz tavaly is hozzávetőleg ötszáz személy volt – mondják, akik meleg étellel vendégelték meg a búcsúsokat.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!