
Fotó: Gergely Imre
Jótékonysági koncertet szerveznek március 27-én Gyergyóalfaluban, hogy befejezhessék a négygyermekes gyergyószentmiklósi család otthonát, amely összefogásból épült fel egy év alatt.
2026. március 27., 10:112026. március 27., 10:11
A jótékonysági koncert pénteken 19 órától kezdődik Gyergyóalfaluban, a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A koncerten több fellépő is színpadra lép: György Laci és zenésztársai, Fazakas Magdolna gyermekkórusa, valamint Balázs Helga és a kis zenészek.
Az Otthont a gyerekeknek, otthont a családnak mottót viselő kezdeményezés révén egy új,
Négy gyermek és két felnőtt költözhetett be ebbe, egy széles körű és példamutató összefogásnak köszönhetően.
A háromszobás épületen még vannak hátralévő munkálatok, a következő nagy lépés a közművesítés, mert még nincs bevezetve az ivóvíz és az áram az új épületbe,
A jótékonysági koncert bevételéből a még fennmaradt számlákat szeretnék rendezni. Bár a ház már áll, a kezdeményezők továbbra is fogadják az adományokat, hogy az építkezést teljes egészében befejezhessék.
Az adományokat fogadó bankszámla adatok:
ASOCIATIA ALIANTA DE PIN - FENYŐ SZOVETSÉG EGYESÜLET
43390322
RO14 BRDE 210S V575 6875 2100
Kérik, a megjegyzés rovatba beírni: „Adomány az Erdő utcai család házára.”

Habár még vannak hátra munkálatok, beköltözhet új, háromszobás házába az a négygyermekes gyergyószentmiklósi család, amelynek otthona egyetlen év alatt épült fel civilek, vállalkozók, a sajtó és az egyház szoros együttműködésének köszönhetően.
Megkezdődött a hivatalos turistaszezon a Súgó-barlangban, amely július 1-jétől hétfő kivételével naponta látogatható. A gyergyói természeti ritkaság nyáron több ezer egyéni turistát fogad, miközben a barlang kutatása és újratérképezése is folytatódik.
A nyár során több sportlétesítményben is karbantartási és kisebb felújítási munkálatokat végez a Gyergyószentmiklósi Városi Sportklub (VSK). Eközben a klub pénzügyi helyzete is stabilizálódott.
Vízvezeték-meghibásodás miatt átmenetileg szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklóson a Békény utca egy részén, valamint a Víz utcában.
Lángra kapott egy mikrobusz motorja pénteken délután a 12-es országút marosfői szakaszán, három embernek kellett kimenekülnie a járműből – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal és a Municípiumi Kórház idén először együtt ünnepelte a Székely Népviselet Napját. A város főterén álltak össze egy közös fotóra.
Több helyszínen is közműfejlesztési munkálat és úthelyreállítás zajlik Gyergyószentmiklóson, ezért az autósok az elkövetkező napokban is több útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítsanak.
Megnyílt a jelentkezés az 5. Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő programra: július 27-ig várják a gyergyószéki civil szervezeteket, amelyek közösségi projektjeikhez keresnek támogatást.
Tisztújító küldöttgyűlést tartott kedden a Gyergyó Területi RMDSZ. Barti Tihamért az összes küldött szavazatával támogatta. Olyan döntéseket is hoztak, amelyek nyitást, a lakosság nagyobb beleszólását teszik lehetővé a szervezet ügyeibe.
Súlyos közlekedési baleset történt kedden a Maroshévíz és Borszék közötti 15-ös országúton, ahol egy kamion és egy személyautó ütközött össze. Egy ember a roncsok közé szorult, akit a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.
Hamarosan célforgalom is lesz a mobilitás 1 projekt keretében kialakított gyergyószentmiklósi buszsávokon, és közelebbről nekikezdenek a 2. mobilitási terv megvalósításának is. Ez szervesen kötődik az elsőhöz.
szóljon hozzá!