
Fotó: Barabás Ákos
Sok szülőt aggaszt, hogy az ingyenes, hatkomponensű – torokgyík, tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás, hepatitis B fertőzés és Haemophilus baktériumfertőzés ellen védelmet nyújtó – oltóanyagból országszerte hiány van. Hargita megyében ez nem okoz problémákat, a szakemberek szerint nincs szükség arra, hogy a szülők megvásárolják a védőoltást a patikában, hiszen jövő héten megérkezik az utánpótlás.
Hamarosan megoldódik az immár hónapok óta tartó oltóanyaghiány, ígéri immár sokadjára az egészségügyi tárca. Valentin Popescu minisztériumi szóvivő szerint hétfőn 115 ezer adagot vettek át a csecsemőkorban beadandó, úgynevezett hexavalens vakcinából. Az Agerpresnek úgy nyilatkozott, hogy a kötelező oltóanyagot a következő időszakban juttatják el a megyei közegészségügyi igazgatóságokhoz, ahonnan átvehetik majd a háziorvosok. Arról is beszámolt, hogy október 31-éig újabb 140 ezer adag oltóanyag érkezését várja a minisztérium.
Háziorvosok szerint az elmúlt hónapokban országszerte tapasztalt vakcinahiány feje tetejére állította az oltási menetrendet. Miközben több megyében a kisbabákat csak annak köszönhetően sikerült immunizálni, hogy szüleik megvásárolták a mintegy 300 lejes áron kapható oltóanyagot, Hargita megyében erre nem volt szükség. Noha a megyei közegészségügyi igazgatóság raktárában jelenleg nincs hatkomponensű oltóanyag, megyeszerte a háziorvosoknál körülbelül 790 adag van még, miközben a megyében 700 olyan gyerek van, akinek az oltási naptár szerint tegnapig meg kellett volna kapnia a védőoltást – mondta el Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője. Oltóanyag-utánpótlás viszont szükséges, hiszen a családorvosok egy részénél kifogytak a készletek. Újraosztásra nem volt szükség, ugyanis járvány sem volt.
A szakemberek nem javasolják a szülőknek, hogy megvásárolják a védőoltást. Néhány hét vagy egy hónap csúszás még nem okoz gondot, mert nincs járvány a megyében – mondta el Tar Gyöngyi, hozzáfűzve, hogy az állam ingyenesen biztosítja az oltóanyagot, de az árát nem téríti vissza a szülőknek, ha megveszik. Egyébként az oltóanyag beszerzése is körülményes, hiszen a gyógyszertárak nem tartanak raktáron belőle, rendelni kell, a szállítási körülményekre is figyelve, hiszen megfelelő hőmérsékleten kell tartani a vakcinát, máskülönben hatástalanná válik – mondta el Nagy Levente székelyudvarhelyi családorvos. Az ő páciensei közül egyetlen édesanya érdeklődött arról, hogyan lehet beszerezni a védőoltást. Azt viszont megnyugtatónak tartja, hogy a szülők is érdeklődnek, mert azt jelzi, hogy fontosnak tartják gyerekük beoltását.
A hatkomponensű oltóanyag torokgyík, tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás, hepatitis B fertőzés és a Haemophilus baktérium okozta megbetegedés ellen véd, ezt ingyenesen biztosítja a szaktárca a kisbabáknak. Romániában immár hónapok óta hiány van a készítményből, miután a szaktárca a szerződésbe foglaltak be nem tartása miatt a nyáron felbontotta az együttműködést a készítményt biztosítani hivatott Polisano beszállító céggel. Emiatt az ország számos megyéjében hónapok óta akadozik a kötelező védőoltások beadatása, Sandra Alexiu, a Háziorvosok Országos Szövetségének elnöke egy múlt heti konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában a hexavalens oltóanyagon kívül a tetanusz és a kanyaró elleni védőoltás is hiányzik. Mindez olyan körülmények között, hogy a szaktárca pár hete még arra hívta fel a figyelmet, hogy a kötelező védőoltások megtagadása miatt az ország számos térségében kanyarójárvány van, idén ugyanis a tavalyi sokszorosára nőtt a megbetegedések száma. A minisztérium emiatt az oltási törvény szigorítását ígérte, miközben az elmúlt hónapok során maga sem volt képes biztosítani a kötelező oltóanyagot.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
szóljon hozzá!