Nagyboldogasszony ünnepe Szárhegyen

Nagyboldogasszony napját ünnepelték szerdán Szárhegyen, a búcsút a hideg időjárás sem tudta elrontani, több százan vettek részt az ünnepi szentmisén, amely keretében Baróti László Sándor ditrói plébános tartotta az elmélkedést. Beszédében hangsúlyozta: Máriának ne csak örüljünk, hanem próbáljunk hozzá hasonlóak lenni: tudjunk igent mondani Istennek a mindennapokban.

Csata Beáta

2012. augusztus 15., 17:032012. augusztus 15., 17:03

2012. augusztus 16., 10:282012. augusztus 16., 10:28


Az idei szárhegyi napok rendezvénysorozatát a Nagyboldogasszony ünnep alkalmával tartott búcsú indította a plébániatemplomnál. A délben kezdődő szentmisére mind a testvér-, mind pedig a környező településekről érkeztek hívek, hogy együtt, a szabad ég alatt vegyenek részt az ünnepségen. 

„Nagyboldogasszony napján van Szárhegy templomának és egyházközségének búcsúünnepe” – kezdte elmélkedését Baróti László Sándor ditrói plébános. Ezt az ünnepet 1950-ben XII. Pius pápa kötelező hittétellé nyilvánította – mondta. Majd kitért arra, hogy mind a Teremtés, mind pedig a Jelenések Könyvében megjelenik a harc a jó és a rossz, Isten és a sátán között. „Amikor olvassuk, nem nehéz magunkra ismerni, hisz minden emberben megtalálható a benne lévő angyal és a rossz közötti harc. Pál apostol erről azt mondta: két törvényt érzek a testemben, szeretném a jót tenni, de végül mégis a rosszat cselekszem. Az apostol is érezte a kísértést, a harcot a lelkében. Az embernek mindig választania kell Isten és a bűn között” – fejtette ki.

„Mária ellátogatott Szárhegyre a mai napon is, amikor az ő szent nevét ünnepeljük, az ő mennybemenetelét, hogy elmondja legfontosabb üzenetét, amit a Bibliában is megtett a kánai menyegzőn” – mondta. Majd elmesélte, amikor Jézus borrá változtatta a vizet, teljesítette az emberek vágyát az édesanyja kérésén keresztül. A Szűzanyának ma is az a szerepe, mint az evangéliumban, elmondja az emberiségnek: tegyétek azt, amit Jézus mond, és akkor Isten akarata szerint éltek.

„A Szűzanyát azért tiszteljük, mert világra hozta Jézus Krisztust, Isten kiválasztotta erre a feladatra, megóvta mindenféle bűntől, teljesítette Isten akaratát. Éppen ezért nem csak a kiválasztottságáért, de az érdemei miatt is tiszteljük” – mutatott rá. A második Vatikáni zsinat arra hívja fel a figyelmünket: Mária az első keresztény, aki igent mondott Istennek és teljesítette akaratát. „Máriára nem csak föltekintünk, imádkozunk hozzá, hanem próbáljuk megvalósítani azt az ideált, amit megteremtett” – fűzte hozzá.

„Máriának örülünk, ünnepeljük a búcsú keretében, de milyen jó volna, ha mi is olyanok lennénk, mint Mária, Istennek a mindennapokban igent tudnánk mondani. A keresztség szentségében Isten erre hívott meg minket, ezt várja el tőlünk” – fejezte be az elmélkedést.

A búcsút követően egészen vasárnapig tartó kulturális és szórakoztató programokból vehetik ki a részüket a helyiek és a vendégek, akik együtt ünneplik az idei szárhegyi napokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés