Napokon belül folytatódhatnak Gyergyószentmiklóson a volt Orosz Kálmán iskola épületének felújítási munkálatai. Hargita Megye Tanácsa a fejlesztési minisztériumtól 1 108 000 lejt pályázott e célra.
2015. május 05., 16:012015. május 05., 16:01
2015. május 05., 16:012015. május 05., 16:01
A jóváhagyásról megérkezett a rendelet, a részletekről Nagy Zoltán alpolgármester és Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke a helyszínen tájékoztatott.
„Az önkormányzat többszöri kérésének eleget téve Hargita Megye Tanácsa is prioritásként kezelte azt, amit Gyergyószentmiklóson is prioritásként határoztunk meg. A 2011-ben elkezdett beruházás olyan fázisba érkezett, mely meghatározó a kivitelezést és befejezést illetően. Az épület felújításának összértéke közel másfél millió lej, ebből már több mint 300 ezer lejre történt beruházás, a fennmaradó 1 millió 108 ezer lejre a fejlesztési minisztériummal nem sokára megkötjük a szerződést a jóváhagyott összeg folyósítására” – közölte Nagy Zoltán alpolgármester.
„Olyan szerencsés folyamatnak vagyunk a tanúi, mely akárcsak a jégkorong esetében, elindult. Ugyanis a Pitypang óvoda szülői közösségének köszönhetően már tavaly elkezdődött egy folyamat, nagy számban vettek részt az óvoda udvarának rendbetételén, belső munkálatainál. Önkéntestábor keretében olyan nap is volt, mikor hetven szülő, rokon dolgozott. Úgy gondolom, minden jó kezdeményezésnek sikerül támogatókat találni” – hangsúlyozta az alpolgármester. Kifejtette: az Orosz Kálmán néven ismert óvoda régi szárnya a 19. sz. második felében épült, az akkori kifejezéssel élve, gyerekóvónak, gyermekmegőrzőként. Később iskola működött benne. Az új szárny a huszadik század elején készült el, ebben most három óvodai csoport kap helyet. „Eredeti rendeltetésének szeretnénk visszaadni az épületet, és a város egyik legmodernebb, ha nem a legmodernebb óvodaközpontja lesz. A tervek szerint hat csoport fog működni az intézményben, melyhez nagy udvar is tartozik” – ígérte.
Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke felidézte: „Az elmúlt hónapokban többször egyeztettünk a városvezetéssel, tanácsosokkal, szülők is megkerestek, hogy a szükséges anyagiak előteremtésében segítsünk. A helyi önkormányzatok eljuttatják igényéléseiket a megyei önkormányzathoz, így kerültek előterjesztésre a minisztériumba. Néhány héttel ezelőtt a helyszínen egyeztettünk, és minisztériumi szinten az elv az volt, hogy az elkezdett beruházásokat kell befejezni. Így hagyták jóvá a gyergyószentmiklósi óvoda felújítására a szükséges pénzt. 1 millió 108 ezer lej áll a fejlesztési minisztérium rendeletében, és szerződéskötés után a beruházó kezdheti a munkát, a pénz meglesz. Remélem, a vállalkozó is fogja tartani az iramot, és a következő tanévet a felújított épületben fogják kezdeni a gyerekek.”
A beruházás a szerződéskötés után kezdődhet el, már tettek is lépéseket ez ügyben , tudtuk meg az alpolgármestertől, aki szintén reméli, hogy jó ütemben tudnak dolgozni, és őszre kész lesz az óvodaközpont.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!