
Fotó: Kristó Róbert
Az immunizálási kampányoknak köszönhetően már második éve nem betegedett meg egyetlen házi vagy vadállat sem veszettségben Hargita megyében – tájékoztat a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője.
2016. november 16., 16:542016. november 16., 16:54
Püsök László, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője az Agerpres hírügynökséget arról tájékoztatta: sem 2015-ben, sem 2016-ban egyetlen házi vagy vadállatnál sem ütötte fel a fejét a kór.
Mint mondta, mindez a rókák veszettség elleni immunizálási kampányának köszönhető, amelynek keretében évente kétszer tesznek ki a rókaodúk bejárataihoz olyan csalétket, amelybe vakcinát tartalmazó kapszulát rejtenek.
Jelenleg kétezer oltóanyagos csalétek van kihelyezve a rókák odúi és útvonalai közelébe, és légi úton is szórtak szét vakcinás állateledelt. A szakemberek számításai szerint körülbelül tíz éven belül sikerül felszámolni ezt a betegséget, amennyiben a veszettség elleni immunizálási kampányt az egész országra kiterjesztik. Az állatok ugyanis nagy távolságokat járnak be.
A kampánynak köszönhetően az utóbbi években jelentősen csökkent a veszett állatok száma: míg 2011-ben Hargita megyében még 14 esetet regisztráltak, addig 2012-re ez a szám 8-ra, 2013-ban 4-re, 2014-ben háromra csökkent. Tavaly és idén pedig már egyetlen veszett állatot sem találtak.
A 2000-es évek elején még Hargita megyében betegedett meg a legtöbb róka veszettségben: 2002-2003-ban negyven fertőzési góct regisztráltak.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!