Két arany-, öt ezüst- és egy bronzérmet hoztak a fiatalok

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

A gyergyószentmiklósi értelmi sérültek napközijéből az országos speciális olimpiára két kísérővel négy fiatal utazott. A hétvégén szervezett versenyen a gyergyóiak atlétikában és bocce-ban mutatták meg tudásukat.

Baricz-Tamás Imola

2013. június 04., 16:352013. június 04., 16:35

2013. június 04., 17:582013. június 04., 17:58

A rendezvényen idén összesen 182 versenyző állt rajthoz. A csapat hazaérkezését követően Csata Kinga, a napközi vezetője büszkén sorolta az eredményeket. „A 25 méteres futásban Budai Éva második lett, az 50 méteres futásban a lányoknál Győrfi Éva második, míg a fiúknál Balázsi Zoltán harmadik, Kovács Attila pedig második helyezést ért el. A helyből ugrásnál Györfi Éva és Balázsi Zoltán első lett, Budai Éva és Kovács Attila második. A boccénél páros versenyszámok voltak, a lányok csapata a második helyezést érte el, a fiúké pedig az első helyért járó oklevelet vehette át. A bocce hasonlít a petánghoz, viszont gumiszőnyegen játsszák, és kicsit mások a szabályok. Ennél a versenyszámnál hátrányban voltunk, mivel egyesületünk idén első alkalommal vett részt a versenyen, és nemhogy játszottak volna boccét, még csak nem is ismerték a fiatalok ezt a sportágat. De ezt a hátrányt olyan jól sikerült behozni, hogy dobogós eredmények születtek” – mesélte Csata Kinga.

A gyergyószékiek vették az akadályokat

A háromnapos rendezvényen az első nap teljes körű egészségügyi kivizsgáláson vettek részt a fiatalok, másnap a próbaversenyzésen az eredmények alapján értékcsoportokba sorolták az értelmi sérülteket. „Egy középsúlyos vagy súlyos Down-kóros nem került egy csoportba olyannal, aki esetleg sokkal jobb fizikai képességekkel bír. A résztvevők IQ-ja 70-nél nem lehetett nagyobb. Ez fizikálisan még nem tudja ugyan besorolni egy csoportba, ezért is volt nagyon jó, hogy a próbakor az elért eredmények alapján értékcsoportokat hoztak létre a szervezők. Fiataljaink saját értékcsoportjaikban érték el a nagyon jó eredményeket” – mondta Csata Kinga.

Kolozsvárra az intézmény vezetője mellett Fülöp Csaba, a fiatalok edzője, felkészítője is elkísérte tanítványait. Mint megtudtuk, a csapat önerőből utazott a háromnapos rendezvényre, és nemcsak a sportágakban kellett bizonyítaniuk. Nyelvi problémák is adódtak, melyeket sikerült kezeljenek. „Inkább a román vidékekről voltak csapatok, Székelyföldet csak a Napsugár az esőben Egyesület képviselte. Kezdetben voltak nehézségeink a nyelv szempontjából, ahol lehetett, fordítottunk a fiataloknak. A verseny idején viszont ezzel az akadállyal egyedül kellett megbirkózniuk. Testbeszéddel, ahogy tudták, megértették magukat, ügyesek voltak. A szervezők visszajelzéseire is nagyon büszkék vagyunk: egységes volt a ruházatunk, a felszerelésünk, a versenyszámoknál a beállások helyesek voltak, szervezetten működött a csapatunk, tagjai tudták, mit kell tenniük, komolyan vették a versenyt, nem kellett fegyelmezni a fiatalokat. A versenyzők hozzáállása mellett Fülöp Csabának, illetve a kollégáinknak is köszönhetjük az elért eredményeket. Csapatmunka volt” – mondta Csata Kinga, és a célokról is szólt.

„Jövőre is meghívást kaptunk, és eleget is szeretnénk tenni ennek. A célunk, hogy részt vegyünk egy nemzetközi speciális olimpián. A rendezvényen bemutatták azokat a sportolókat is, akik Romániát képviselték a téli, illetve a nyári speciális olimpiákon. Azt szeretnénk elérni, hogy bár egy sportolóval valamelyik sportágban részt vehessünk egy nemzetközi versenyen. Ennél közelebbi az a célunk, hogy a Kék Csapatnak egy szintén értelmi sérültekből álló focicsapatot találjunk, hogy lehetőségük legyen idegen csapattal is játszani.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés