Jók voltak az aratók

A Sövér Elek Alapítvány keretében, Gál Mihály szervezésében és erdei házában immár tizenegyedik alkalommal került sor a Vadárvácska Nemzetközi Alkotótáborra.

Balázs Katalin

2015. augusztus 04., 13:372015. augusztus 04., 13:37

„A Bucsin-hegységben talán idén volt  leggazdagabb az alkotók köre” – fogalmazott a házigazda, azt is megemlítve, hogy most tapasztalta meg leginkább: aki segítséget kér, annak megadatik. Az elismert képzőművészek Márton Áronnak állítottak emléket.

A bükkfői Vadárvácska vendégházban a táborlakók feladata idén Márton Áron püspök alakjának megidézése volt egy-egy képzőművészeti alkotásban. Az anyagról, formáról mindenki maga dönthetett, de az ihletadót a szervező és segítői biztosították. „Gazdag az idei termés, jól sikerült az aratás, jók voltak az aratók” – fogalmazott Gál Mihály, a Vadárvácska-tábor szervezője a tizenegyedik művésztábor bezárását követően.

A Bucsin-hegység aljában idén huszonegy alkotó dolgozott. A művészek ihletet meríthettek a tábor elején Csíkszentdomokoson, a Márton Áron-relikviák és film megtekintésével. Az alkotásokra térve Gál Mihály szervező többet is kiemelt, köztük a 75 éves Csutak Levente alkotását azért, mert arról szól, hogy egy rendszer egy embert hogyan tud tönkretenni, valamint a 80 éves Bálint Károly alkotta mellszobrot. „Reggeltől estig, hat nap alatt dolgozott, ragasztott, öntött, formázott, és hetedik napon, vasárnap készen állt a 80 kilogrammos Márton Áron-mellszobor. Négy településről származik az agyag: Budapestről, Csíkdánfalváról, Korondról és Csíksomlyóról. Az alkotást a remények szerint Gyergyóalfaluban a központban állítják ki, addig is a püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson csodálhatják meg” – fűzte hozzá Gál Mihály.

Idén tervezik Márton Áron, az emberkatedrális címmel egy művészalbum nyomtatását is. Arról is szólt a szervező, hogy nem kell és nem is szabad párhuzamot vonni a szárhegyi táborokkal, mert ez egy másik tábor. „Varságon is van művésztábor már, és ez így van rendjén” – fogalmazott. A táborszervezés nem egyszerű – tette hozzá: „De mindig július 24-én, Sövér Elek születési évfordulóján kezdődik a tábor, és ez erőt ad nekem is, és ezt az erőt érzik az alkotóművészek is”.

A jövőt firtatva megtudtuk, hogy a táborban alkotó csapat tagjai változhatnak, de az biztos, hogy közeledik a kerek évforduló, 450 éve lesz annak, hogy az alfalvi István pap elindította a zarándoklatot Csíksomlyóra, éppen ezért már jövőre ez lesz a témája a Vadárvácska-tábornak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés