Jégpálya: nemcsak a városiaknak fontos

Mivel péntekenként összesítik a befolyt összegeket, pontos számot nem tudnak közölni a jégpálya villanyvilágításának kicseréléséért összefogást  kezdeményezők, de annyi biztosnak látszik, hogy ezen a héten 15 ezer lej körüli összeget számolnak majd össze. Ezt a sportszerető emberek adták össze, 5, 10, 20, 100 lejenként, és néhány tehetősebb adakozó nagyobb összegekkel is hozzájárult. Jelentős tételként szerepel a Gyergyócsomafalvi Közbirtokosság által nyújtott 4000 lejes támogatás.

Kertész László

2013. június 20., 12:392013. június 20., 12:39

2013. június 20., 15:232013. június 20., 15:23

Hogy kik is azok, akik hozzájárulnak a kezdeményezéshez, a facebook.com/gyergyoijegpalya internetes címen megtekinthetők, a névsort hetente, péntekenként frissítik.

Az összefogás ugyan konkrétan a világításról szól, arról, hogy valóban a követelményeknek megfelelő fényviszonyok várják a sportoló gyermekeket és felnőtteket, de ennél nagyobb a jelentősége. Amint elkészül az új világításrendszer, a jelenlegi lámpák helyére modernek, hatékonyabbak kerülnek, akkor a világítás áramfogyasztása töredékére csökken. Ezzel hosszú távra könnyebb lesz a pálya működtetése is, hosszabbak lehetnek a szezonok, több ideig  használhatják a korcsolyázók, jégkorongozók.

Az  összefogás  kezdeményezői úgy tervezik, az őszre megvalósul elképzelésük. Ehhez persze még sok a tennivaló. Várják tehát továbbra  is azokat, akik lehetőségeik szerint hozzájárulnak a gyűjtéshez, és további önkénteseket is, akik Gyergyószentmiklóson és a falvakban is részt vállalnak a kezdeményezés népszerűsítésében, adománygyűjtést vállalnak. Szintén fontos lenne önkéntesek csatlakozása távolabb, például Budapesten is, akik a távolba szakadt gyergyóiak körében hívnák fel a figyelmet a kezdeményezésre.

A gyergyószéki települések kábeltévé-képújságaiban megtalálhatók az adott helységben szerepet vállaló önkéntesek elérhetőségei, illetve a helyszínek, ahol az adományok  átadhatók. További információkkal segíthetnek a kezdeményezést elindítók, (Bereczky Szilárd – telefon: 0744–617002, Antal Elemér – telefon: 0746–229922, Sándor Székely Ottó – telefon: 0746–043088), illetve kapcsolattartási lehetőség lehet még a gyergyoi.jegpalya@gmail.com emailcím is. Akik banki utalás útján járulnának hozzá az  összefogás sikeréhez, a következő számlaszámokon tehetik meg:

ASOCIATIA SPORTIVA „AVANTUL”. CIF OR33122. CUI: 25628702. Transilvania Bank
EUR:RO20BTRLEURCRT00R3312201
RON: RO19BTRL02101205R33122XX

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés