
Fotó: Balázs Katalin
„Ameddig a szem ellát, csak emberek és zászlók; ilyen népes sosem volt a zarándokcsapat” – üzent vissza Újfalu végéből Balázs József, a zarándoklat vezetője. Ekkor már több mint kétszáz ember, alfalviak, borzontiak, gyergyószentmiklósiak, csomafalviak és újfalviak képezték a keresztalját, hozzájuk pedig sok magyarországi is csatlakozott.
2013. május 16., 19:382013. május 16., 19:38
2013. május 17., 00:552013. május 17., 00:55
Az alfalvi templom előtt áldották meg a zászlókat, sokan ekkor öltötték fel a máriakék, aranysávos, napos és holdas pólójukat. Balázs József vezető tartott rövid eligazítást, kijelentve: „Ti nem vagytok akárkik, titeket megszólított Mária, és ezt az út során is kell éreznünk, eszerint viselkednünk. Az úton jusson eszünkbe az a gondolat, hogy a szeretet gyakorlása sok mindent elfedez.”
Sokan kísérték ki a búcsúra indulókat akár a templom elé, akár a falu végéig, s mondogatták is, lélekben tovább is velük tartanak. Egy gyors számvetés szerint harmadik osztályos volt a legifjabb zarándok és hetven évhez közeli a legidősebb. Mindenki vitte kérését, háláját, egy idős asszony, aki kilencedszer indult Csíksomlyóra, így fogalmazott: „nyolcszor kérni mentem, most, kilencedszer hálát adni.
Mária útján gyalogszerrel
A Mária Úton érkezők csoportja is csatlakozott Alfaluban, sokan már ismerősként üdvözölték Viski György vezetőt. Túl vannak kilencszáz kilométeren, április 9-én indultak a Budapest-közeli Szent Anna-rétről. „Harmadszor járom ezt az utat, mint a korábbi években, most is az történt, hogy én meghívást kaptam, és nem tudtam ellenállni” – mondta Viski, hozzátéve, otthon hagyott sok mindent a zarándoklatért, azokat az embereket is, akik megteremtették a lehetőségét ennek a gyalogútnak. Tizennyolc fős csapat érkezett szervezetten a Mária Úton, de Sóváradnál fele Udvarhely felé vette az irányt. Többnyire magukra jöttek, kevés helyen volt terepet ismerő idegenvezetőjük. Vannak helyek, ahol igényelnék a helyiek kíséretét – tudtuk meg. A Csíksomlyói Szűzanyához nemcsak saját kéréseikkel érkeznek, három üzenőfüzet telt már meg, az út során sokan írták le óhajaikat, a Mária utasokkal küldve azt Csíksomlyóra. Ezek a pünkösdéjszakai virrasztáskor kerülnek felolvasásra.
Az Alfaluból induló, kétszáz fős csapat csütörtök estefelé érte el Csíkkarcfalva határát, itt házaknál és a sportcsarnokban kaptak szállást. Pénteken továbbhaladnak, és miután Csíksomlyón Szűz Máriát köszöntötték, az éjszakát a taplocai iskola osztálytermeiben töltik. Hétfőre várják haza István pap seregét, 18-19 óra körül.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!