
Fotó: Pál Árpád
Lezárult a tanintézetek iskolaigazgatói, aligazgatói tisztségeire szervezett versenyvizsga írásbeli szakasza. Az eredményeket november 18-án függesztik ki.
2016. október 13., 13:272016. október 13., 13:27
2016. október 13., 13:282016. október 13., 13:28
Hargita megyében előzetesen 141 személy iratkozott fel a két tisztség valamelyikére, ebből pedig 137-en jelentek meg a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában tartott írásbeli vizsgán – közölte érdeklődésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő.
Mint mondta, aki nem vett részt, valószínűleg személyes megfontolásból tette, azonban ez azzal jár, hogy a versenyvizsga lezárultával a szóban forgó személyek már ideiglenesen sem nevezhetők ki többé igazgatónak, aligazgatónak.
A versenyvizsga keretében még lesz egy interjú, valamint a pályázók önéletrajzát is szigorú szempontok alapján vizsgálják meg. Az első eredményeket november 18-án függesztik ki, óvásokat pedig november 21-23. között nyújthatnak be az eredményeikkel elégedetlen pályázók. A végleges eredményeket december 9-én teszik közzé.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!