Hétfőig nem sztrájkolnak az egészségügyiek

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Ideiglenesen felfüggesztették a Sanitas szakszervezet által kezdeményezett tiltakozást, mivel az egészségügyiek ígéretet kaptak követeléseik teljesítésére. Kedd délutánig még szolidarizáló tiltakozást folytattak Hargita megye kórházaiban.

Dávid Anna Júlia

2016. november 01., 18:292016. november 01., 18:29

Ideiglenesen, azaz a jövő hétfői kormányülésig felfüggesztik a Sanitas szakszervezet által kezdeményezett tiltakozó akciókat – jelentette be a parlamentben Marius Sepi, a szövetség elnökhelyettese. Így tegnap délután a Hargita megye kórházaiban dolgozók is levették a karszalagokat – tudatta lapunkkal Dakó Éva, a Santitas megyei kirendeltségének főtitkára. Hétfőig semmiféle tiltakozó akcióra nem számíthatunk a megyében, hiszen a keddi kormányülésen a parlamenti többség ígéretet tett arra, hogy eleget tesznek követeléseiknek – mondta a főtitkár.

A Sanitas szakszervezet Facebook-oldalán köszönetet mondott az ügyért harcoló kollégáknak, külön kiemelve a kórházmenedzsereket, akik megértették az ügy fontosságát, mindemellett a pácienseknek is megköszönték a türelmet és megértést.

A munkaügyi minisztérium még pénteken értesítette a Sanitast arról, hogy nem törvényes a kirobbantott munkakonfliktus, és a kormány az egészségügyi minisztérium révén az illetékes bírósághoz fordul annak megállapítása érdekében, hogy az egészségügyi alkalmazottak sztrájkja teljesíti-e a törvényes előírásokat – számolt be az Agerpres. De hivatalos lépést, pert eddig nem kezdeményeztek – mondta el lapunknak Dakó Éva.

Mint arról beszámoltunk, az elégedetlenség fő oka, hogy a rendszerben dolgozó adminisztratív személyzet kimaradt az egészségügyben bevezetett béremelésből. Hasonló probléma ugyanakkor, hogy a vonatkozó kormányrendeletben a klinikai és nem klinikai besorolású egészségügyi intézmények alkalmazottainak bérezése között is jelentősek a különbségek, holott ugyanazt a munkát végzik.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Tűzoltók szabadították ki az autóba szorult utast Gyergyószárhegyen

Két ember sérült meg pénteken késő este egy közlekedési balesetben Gyergyószárhegyen. A jármű egyik utasát a tűzoltók szabadították ki.

Tűzoltók szabadították ki az autóba szorult utast Gyergyószárhegyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

A mesterséges intelligenciánál is jobb matekesek találkoztak Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium adott otthont a 8. Országos Magyar Matematikaolimpiának. A megmérettetésen akadtak olyan feladatok, amelyeken még a mesterséges intelligencia is „kifogott”, de a versenyzők megoldották őket.

A mesterséges intelligenciánál is jobb matekesek találkoztak Gyergyószentmiklóson
2026. február 25., szerda

Kátyúznak Gyergyószentmiklóson: egyelőre ideiglenes javítás a tavaszi munkálatokig

A lakossági panaszokra reagálva ideiglenes kátyúzásba kezdtek Gyergyószentmiklós több pontján. A téli hónapok alatt keletkezett úthibákat hidegaszfalttal próbálják orvosolni, amíg az időjárás és a költségvetés lehetővé nem teszi a tartósabb javításokat.

Kátyúznak Gyergyószentmiklóson: egyelőre ideiglenes javítás a tavaszi munkálatokig
2026. február 23., hétfő

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere

Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok

Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok
2026. február 19., csütörtök

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson

Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson
2026. február 18., szerda

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny

Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen

Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen
2026. február 18., szerda

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram

Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram
2026. február 18., szerda

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat
Hirdetés