Háromezer érettségizőre számítanak

Elkezdődött hétfőn az érettségire történő beiratkozás időszaka. Hargita megyében háromezer érettségizőre számít a tanfelügyelőség, a lemorzsolódókat a tavaly sikertelenül vizsgázók pótolhatják.

Széchely István

2013. május 27., 13:102013. május 27., 13:10

2013. május 27., 18:352013. május 27., 18:35

Elkezdődött a beiratkozás az idei érettségire, a végzősök péntekig, május 31-éig jelentkezhetnek a vizsgasorozatra. A vizsgák június 10-én a kompetenciapróbákkal kezdődnek, majd az írásbelik után, július 5-én érnek véget. Július 8-án kifüggesztik a vizsgaközpontokban az előzetes eredményeket, majd az óvások benyújtása és az ezek által érintett dolgozatok újrajavítása után, július 12-én közzéteszik a végleges jegyeket.

Hargita megyében mintegy háromezer érettségizőre számít idén a megyei tanfelügyelőség, ez nagyjából megegyezik az elmúlt évek adataival. A vizsgasorozatig azonban még sokan lemorzsolódhatnak, legfőképpen azért, mert bukás miatt előbb pótvizsgázniuk kell. Tavaly emiatt majdnem négyszáz végzős nem érettségizhetett a tanév végi vizsgasorozaton. Valószínű, hogy idén sem fog feliratkozni az érettségire minden végzős diák, leginkább a szakközépiskolások, részben azért, mert előfordulhat, hogy nem érnek el mindannyian átmenő jegyet minden tantárgyból, de olyan helyzetek is vannak, hogy a diákok egy része megelégszik a tizenkét osztályos tanulmányi bizonylattal, nem akarnak továbbtanulni, ezért nem látják értelmét az érettséginek – tájékoztatott Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő.

A lemorzsolódók számát viszont jócskán pótolhatják azok a fiatalok, akik tavaly sikertelenül próbáltak leérettségizni, így idén újra próbálkoznak. A múlt évi magas bukási arány miatt valószínűsíthető, hogy ők idén is többen lesznek, mint az érettségit kihagyó idei végzősök.

Azok a diákok, akik elbuknak a két hét múlva kezdődő érettségin, az augusztus 19–30. között zajló pótérettségin próbálkozhatnak újra, azok kivételével, akiket csalás vagy más szabályszegés miatt kizárnak, ugyanis őket a következő vizsgasorozattól is eltiltják, így legközelebb csak egy év múlva jelentkezhetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn

Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn
2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
Hirdetés