
Közel kétszáz személy neve szerepel azon a listán, melyet a gyergyószentmiklósi vöröskeresztesek vezettek a múlt héten Tusnádfürdőn lezajlott nyári szabadegyetem során. A piros ruhások ezúttal az elsősegélynyújtásból vették ki részüket – volt igény a segítségükre.
2013. július 29., 15:502013. július 29., 15:50
2013. július 30., 10:542013. július 30., 10:54
„Elégtétel számunkra, hogy nem csupán Gyergyószentmiklóson és a környéken veszik igénybe elsősegély-nyújtási szolgáltatásunkat. A sporteseményektől a tömegrendezvényekig számos helyre kaptunk már felkérést, legutóbb pedig a több tízezres látogatottságú tusnádi rendezvényre hívtak meg” – nyilatkozta Vasile Micu, a Hargita Megyei Vöröskereszt gyergyószentmiklósi kirendeltségének vezetője. Mint mondta, az elismerésnek is számító felkérések mögött rengeteg munka, áldozatvállalás áll, a jó hírnév az önkéntesek tenni akarásának, hivatástudatának, felkészültségének köszönhető.
Tusnádfürdőn egészségügyi szakemberekből és felkészült elsősegélynyújtókból álló önkéntes csapat vigyázott a résztvevők egészségére. A hét személy egymást váltva biztosított állandó szolgálatot, a vöröskeresztes sátor „ajtaja” éjjel-nappal nyitva állt. Az öt nap alatt közel kétszáz egészségügyi panaszt sikerült orvosolni; kisebb sérülések, ficam, törés, allergiás tünetek, asztmás roham, élelmiszer-mérgezés, kimerültség, alkoholmérgezés – többek között ezekkel a problémákkal keresték fel az elsősegélynyújtókat a rendezvény résztvevői. A hivatásos mentőszolgálat segítségét mindössze hét esetben – ficam, lábtörés és alkoholkóma esetén – kellett igényeljék a vöröskeresztesek.
„Nem volt könnyű dolgunk, ám mindenért kárpótol az a rengeteg tapasztalat, amit szereztem. Az elméleti tudást csak úgy lehet igazán elmélyíteni, ha élesben éli meg a helyzeteket az ember” – osztotta meg véleményét portálunkkal egy fiatal önkéntes.
A közeljövőben bőséggel lesz lehetőség a tudás elmélyítésére, előbb Szépvízen, az EKE-táborban, augusztus 7–11. között pedig a borzonti EMI-táborban teljesítenek egészségügyi szolgálatot a gyergyói vöröskeresztesek, a „rendezvényektől mentes napokon” pedig a gyilkostói egészségügyi egységnél állnak a panaszokkal hozzájuk fordulók rendelkezésére.
Dr. Bíró Levente tüdőgyógyász A leggyakoribb légúti betegségek megelőzése címmel tart előadást Gyergyószentmiklóson.
Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
szóljon hozzá!