A megyei tanács csaknem minden ülésén történtekkel, több üggyel kapcsolatban is a rendőrséghez, ügyészséghez fordulhatna – jelentette ki Árus Zsolt. A megyei testület márciusi ülése után Árus, valamint Kovács Árpád András MPP-frakcióvezető sajtótájékoztatón ismertette álláspontját Borboly Csaba tanácselnök „ámokfutásával” kapcsolatosan.
2012. március 19., 19:452012. március 19., 19:45
2012. március 19., 19:522012. március 19., 19:52
Az MPP két gyergyószéki képviselője ezúttal három témát emelt ki a pénteken, Gyergyószentmiklóson sorra került tanácsülésen történtekkel kapcsolatosan. A homoródfürdői diáktábor használható és hasznosítható épületét Borboly Csaba máris át akarja adni ingyen egy olyan alapítványnak, amely nemrég alakult, s amiről ezen kívül gyakorlatilag semmit nem lehet tudni – mondta a két MPP-s tanácsos. Igen nagy értékű ingatlanról van szó, értékes berendezéssel. A megyeháza jogi szakirodája is jelezte, hogy a határozat-tervezettel szemben számos kifogás merül fel, ezeket se nem tárgyalta, se nem orvosolta a testület, hanem változtatás nélkül szavazott róla. A polgári frakció testületileg nemmel szavazott.
Vagyoni kérdésről lévén szó, a határozat elfogadásához kétharmados többség kellett volna, márpedig ezt nem kapta meg. Árus Zsolt hozzátette, mivel Borboly Csaba nem válaszolt arra, hogy elfogadottnak minősül-e vagy sem a határozat, ezt majd akkor fogják megtudni, amikor megkapják a jegyzőkönyvet.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az MPP-frakció megállapítása szerint zuhanórepülésben van a megye gazdálkodása. Meglátásuk szerint ez 2011-ben katasztrofális volt. A bevételek a tervezett összegnek mindössze két harmadát tették ki, a kiadásoknál pedig még rosszabb az eredmény, ott 90 millió lej a lemaradás, a tervezettnek csak 60%-a valósult meg. Első helyen az egészségügy áll, 50 millió lejes lemaradással. A megyei utak javítása a másik terület, ahol sok tíz milliós a lemaradás. Hozzátették: az EU-s pályázatok terén is sikerült „megvalósítani” egy 50%-os lemaradást, a tervezett 70 millió helyett csak 35 millió érkezett a megyébe.
Árus Zsolt és Kovács Árpád András az ülések lefolyása, a törvények és szabályok betartása terén is bőven talált kifogásolnivalót. Kijelentették, hogy Borboly Csaba fittyet hány törvényre és szabályra, nem ad szót annak, aki kér, nem bocsát szavazásra javaslatokat, szabálytalanul napirendre tűz meg levesz tervezeteket. „Ezúttal szembehazudta a testületet, letagadta azt is, amit a polgári frakció dokumentumokkal igazolt. Ez a viselkedésmód méltatlan egy magas beosztású köztisztviselőhöz” – jelentette ki Árus és Kovács.
„Sajnos, a jelek szerint a Borboly Csaba jelleméből fakad, képtelen változtatni rajta” – fűzték hozzá. Ez indokolja azt, hogy a visszaélései miatt Árus Zsolt panaszt tett ellene az ügyészségen. ha szép szóval nem lehet, akkor a törvény erejével kell megállítani az ámokfutását – jelentették ki.
A gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltók és más helybéliek fogtak össze, hogy megjavítsák a megrongálódott fedeles hidat. A kalákaszerű karbantartással a község egyik értékes építményének állapotát óvják.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
szóljon hozzá!