Gyergyói lovasnapok: a színvonal, a szórakozás garantált

Aki jelen volt már az eddig megrendezett négy Gyergyói Lovasnapok valamelyikén, annak nem is nagyon kell elmondani, hogy mire számíthat a hétvégén következő ötödiken. A színvonal, a kínálat színessége, a nézőkre való odafigyelés és a hangulat most is olyannak ígérkezik, amilyent megszokhattunk: remeknek.

Gergely Imre

2012. szeptember 18., 19:292012. szeptember 18., 19:29

2012. szeptember 18., 19:422012. szeptember 18., 19:42

A karon ülő kisbabától a százesztendős aggastyánig mindenki számára kihagyhatatlan eseménysor várható szombaton és vasárnap az ötödik Gyergyói Lovasnapokon. Természetesen most is a lovas sportoké, a lovas kultúráé lesz a főszerep, de ezzel még távolról sem lenne teljes a kép, hogy mire  számíthatunk. A két nap alatt közel ötven műsorszám várja a nézőket. Vannak köztük, amelyek már megszokottak és népszerűek, és vannak olyanok, amelyek először szerepelnek a lovasnapok műsorán, sőt eddig még sosem voltak láthatóak Erdélyben vagy általában az országhatáron belül – mondta el a főszervező Krigel SK vezetője, Bajkó Tibor.

Páll Ágnes velünk lesz

Páll Ágnes nevét viseli most és ezután a Gyergyói Lovasnapok több versenyszáma, így a díjugrató és a fogathajtó versenyek – jelentették be a szervezők. „A Step Dance táncegyüttes tavaly elhunyt vezetője a legutóbbi lovasnapokon már nagybetegen vett részt, és akkor mondta el, hogy szeretne itt lenni az esemény 2012-es kiadásán is. Sajnos a sors nem úgy akarta, hogy testi valójában is itt lehessen, de lélekben biztosan köztünk lesz” – fejtette ki Bajkó Tibor hozzátéve, hogy a család beleegyezésével Páll Ágnesről nevezik el a lovasnapok két hagyományos, rangos műsorszámát, a díjugrató és fogathajtó kupát, köszönetképpen amiért a kezdetek óta mindig lelkes és fáradhatatlan munkával, táncprodukciók összeállításával járult hozzá a rendezvény színességéhez, színvonalának emeléséhez.

Hagyomány, sport, szórakozás és természetközeliség

Az ötven műsorszámot úgy állították össze, hogy a lehető legszélesebb rétegeknek nyújtson látványosságot, érdekességeket, de eközben továbbra is hű maradjon a lovasnapokat eddig is jellemző jellegzetességekhez, azaz hogy lehetőséget adjon kimozdulni a számítógépek elől, a négy fal közül és segítsen megismertetni a természetközeliséget és a székely – magyar kultúra hagyományait is meghatározó lovas életmódot, sportot az idelátogatókkal. Így a lovas műsorszámok között megtaláljuk a szinkron lovaglást, a huszár karusszelt, hortobágyi betyárokat és csikósokat, és  military-bemutatót,  lovas íjászatot is. Az igazi, felénk még sosem látott attrakció  a magyarországi Füzesgyarmatról érkező lovasakrobatika-produkció lesz, amely igazi világszám, Európában csak ez a csoport képes erre.  

Persze nem maradnak ki az egyéb szórakoztató műsorszámok sem, többek között fellép a tekerőpataki fúvószenekar, és a Step Dance tánccsoport is, de biztos, hogy kiemelt figyelmet érdemel majd ki a „polgármesterek csatája” is, amelyen Gyergyószék településeinek elöljárói, illetve a megye vezetői küzdenek meg, ezúttal nem szavazatokért, hanem tapsért.

Összeszokott négyesfogat

A Gyergyói Lovasnapok négyesfogata a jelek szerint jó irányba, összeszokottan halad – mondta a főszervező. A négyes tagjai a nézők, a fellépők, a támogatók és a szervezők. A Krigel SK mellett Hargita Megye Tanácsa, és a gyergyószentmiklósi önkormányzat a rendezvény társszervezői. Mezei János polgármester elmondta, a lovasnapok egy rangos rendezvény, amely kiemelt fontosságú a város népszerűsítése szempontjából, ezért kötelessége az önkormányzatnak anyagilag és más módon is támogatni. Megemlítette, hogy a helyi rendőrség biztosítja a rendet és biztonságot, amire nagy szükség is van, hiszen ingyenes bárki által látogatható nagyszabású esemény, ahol a több ezer néző között megfordulhatnak olyan személyek is, akik zavarhatják a rendet. A mellékgazdaság dolgozói, gépei ugyancsak hozzájárulnak a lovasnapok szervezéséhez szükséges munkálatokkal.
Szombaton és vasárnap 300 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt, a felsoroltak mellett még számos érdekes műsorszámmal, többek közt koncerttel, a gyermekeknek lovagoltatással, vagy ugráló várral, tombolával, ahol negyvenféle nyeremény várja a szerencséseket.

A rendezvény részletes programja megtekinthető a Krigel Sport Klub honlapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés