
Fotó: Pethő Melánia
Hetedik alkalommal szervezik meg a Hóvirág Néptánctalálkozót Gyergyószentmiklóson a hét végén. A rendezvény új vendégeiként Szigetszentmiklós és Somorja testvérvárosok tánccsoportjait köszönthetik a szervezők, ugyanakkor most is itt lesznek a fesztivál elmaradhatatlan résztvevői, a kiskunmajsai Mayossa táncegyüttes tagjai.
2015. augusztus 20., 15:122015. augusztus 20., 15:12
Páros években tábort, páratlanokban fesztivált szervez a Hóvirág, idén a nagyszabású találkozó előkészületein dolgoznak a néptáncegyüttesnél. Gyergyószentmiklós testvértelepülései közül három város néptánccsoportja jelezte részvételét az augusztus 21–23. között zajló rendezvényre – hóvirágosok és vendégeik közel százötvenen szolgáltatnak tartalmas kikapcsolódást a néptánckedvelőknek.
A fesztivál az eddigi évekhez hasonlóan fog zajlani. A kezdőnapon, pénteken ismerkedő, „összerázó” foglalkozásokat tartanak kizárólag a résztvevőknek, szombaton és vasárnap viszont minden néptánckedvelőt várnak a nyílt és díjmentes programokra. Ezek helyszínét, kezdési időpontját ugyan hirdetik a plakátok, de maguk a fesztiválozók is népszerűsíteni fogják.
Szombaton tíz órakor szekeres felvonulás indul a művelődési ház elől: a résztvevők népviseletben, élő zene kíséretében énekelve hívogatják a közönséget. Ráhangolásként táncra is kerekednek a város különböző pontjain.
A nagyérdeműt szombaton és vasárnap este hét órától előadásokra hívják a művelődési ház nagytermébe. Szombaton a Mayossa táncegyüttes Az eladott lány című táncjátékot mutatja be, a vasárnapi gálaműsor keretében pedig minden tánccsoport színpadra lép. A vasárnapi műsort a Hóvirág zárja: a táncosok közel fél órás koreográfiát mutatnak be Bonchidáról. A Szász Ferenc, ifj. Szász Ferenc és Bodó Bernadett által összeállított produkcióban ritka és sűrű magyart, román învârtitát, illetve román és magyar sűrű csárdást láthat a közönség.
Az előadásokat követően mindkét este 9 órától táncház szerepel a találkozó műsorán. Ennek helyszíne a stúdióterem, ahova minden táncházkedvelőt szeretettel várnak a szervezők. Abban is reménykednek, hogy lesznek érdeklődők, akiknek éppen ezek az alkalmak hozzák meg a kedvüket a néptánctanuláshoz.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!