Emlékműállítás és teljesítménytúra Erőss Zsolt emlékére

„Az ember arra van teremtve, úgy van megalkotva, hogy szereti a kihívásokat, ezzel tud teljes életet élni” – olvasható Erőss Zsolt hitvallása a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium előtt állított emlékművön. Május 16-18. között emlékműállítással és teljesítménytúrával tisztelegtek a tavaly elhunyt székely hegymászó emléke előtt.

2014. május 19., 15:132014. május 19., 15:13

Innen indult Erőss Zsolt – olvasható a mészkőtömbre helyezett márványlapon. Alatta két évszám: 1968-2013. A Kancsendzöngán eltűnt hegymászó egykori iskolája előtt immár örök emlék áll. Az avatóünnepségen a számos koszorú mellett e sziklatömb dísze volt Erőss Zsolt első expedíciós hegymászó sisakja, mely immár a gyergyói EKE által őrzött ereklye. Lukács Lehel, a Dancurás Hegyimentő Egyesület elnöke és Mezei János polgármester leplezte le pénteken az emlékművet. A felszólalók többször idéztek a közkedvelt hegymászó szavaiból, felelevenítették a baráttal, a mászótárssal, a város díszpolgárával közös élményeket.

Az első teljesítménytúra

Erőss Zsolt portréja köszönt vissza az emlékműről, őt és mászótársát, Kiss Pétert idézték a bannerek, és szintén Zsolt arcképe volt látható a szervezők piros pólóján. Ferenc Zoltán szárhegyi grafikus mesterműve nagy elismerésnek örvendett, sokan vásároltak pólót emlékként, ajándékként is.
A szervezők, az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztálya és a Dancurás Hegyimentő Egyesület ma már elmondhatják: sikeres volt az első Erőss Zsolt Teljesítménytúra. Közel százan biztosították a résztvevőknek a lehető legjobb feltételeket, így szombaton reggel 325-en startolhattak a gimnázium elől, hogy a Gyergyói-havasokat és a Hagymás-hegység egy részét átszelve megérkezzenek a célba, a gyilkostói Szent Kristóf-kápolna haranglábához. Dezső László, az országos EKE elnöke Erőss Zsoltot idézve engedte útjára a teljesítménytúrázókat: „Ha néha úgy érezzük, hogy erőnkből kifogytunk, és leginkább feladnánk a túrát, vagy visszafordulnánk, gondoljunk arra, hogy Zsolt sem adta fel soha könnyen, tartsuk szem előtt a célt, mert Zsolt szerint a legnagyobb veszély az emberre nézve a céltalanság”.

Nem hétköznapi teljesítmény

A három különböző távon indulók megszívlelhették az üzenetet, hisz a 20 kilométeresen 120, a harmincason 121, az 50 kilométeresen pedig 84 személy állt rajthoz és érkezett célba. A pontőrök, hegyimentők és vöröskeresztesek egyaránt arról számoltak be, hogy problémamentes volt a túra, legfeljebb a lábbeli okozta vízhólyagokra panaszkodtak néhányan.

A teljesítménytúra felelőse, András Zsolt is negatívummentes jelzővel illette az eseményt, bár tény, volt rá példa, hogy be nem tervezett akadályt kellett elhárítani. Egy héttel a verseny előtt ugyanis széldöntés, majd fakitermelés volt a Nyerges-Likas között, így a résztvevők, ha nem akartak átmászkálni a rönkökön, le kellett térjenek a korábban kijelölt útról.

A nemzetközi teljesítménytúra elfogadott szabályzatának ugyan nem része a rangsorolás és díjazás, de meg kell említenünk a három távot leghamarabb teljesítőket. Húsz kilométeren a leggyorsabb volt Simon István, 2 óra 38 perc alatt érve célba. A harmincasok közül első befutó lett Ambrus Zoltán 4 óra 52 perc alatt. A legjobb teljesítménnyel Kovács Zsolt büszkélkedhet, ő az ötven kilométert 4 óra 47 perc alatt tudta maga mögött.

Teljesítménytúra: emlék Kiss Péternek is

Ötven kilométeres távon indult, és sikeresen teljesítette azt Kiss Péter öccse, Attila. Édesapja, Péter, és édesanyja, Erika a húsz kilométeres gyaloglást választotta. Ők először jártak Székelyföldön, hogy megismerjék Erőss Zsolt kedvenc sziklamászó helyeit, azt az életteret, ami fiukat is elvarázsolta. Portálunknak elmondták: minden olyan rendezvényen részt vesznek, amely fiukról is szól, örvendenek, hogy sokan őrzik gyerekük emlékét. Azt sem tartják kizártnak, hogy a jövőben Zsoltnak és Péternek közös emléktúrát szervezzenek mind Magyarországon, mind Erdélyben.


Testi-lelki táplálék

A Gyilkostó vendéglőből fuvaroztak félezer tányérnyi krumpligulyást, hogy a megfáradt résztvevőket kiszolgálhassák. A frissítők és éhségcsillapítók után késő este került sor a szentmisére, amelyet a túrán is részt vett Lóri pap celebrált. Az útról beszélt, a vonalról, mely távokat, embereket, lelkeket köt össze. 1968–2013 és 1986–2013 – hangzott el a négy dátum, Zsolt és Péter születésének, halálának évszáma. A köztük lévő út tartalommal való megtöltésére biztatta Szent Kristóf-kápolnában összegyűlteket, hogy egy vonal sose legyen mínuszjel, ne legyenek mínuszos emberek. „Legyünk nagyon apró, de összekötő kapcsok egymással, és azzal, aki felírta az első évszámot. És merjük rábízni a második évszám felírását is. Csak rá!” – hangzott el a prédikációban.

Sikeres kezdet, eredményes út

A szentmise után Kollár Lajos és Szendrő Szabolcs, Zsolt egykori bajtársai vetítették le a Kancsendzöngán készült képsorokat, Erőss Zsolt utolsó expedíciójának filmkockáit. Aztán nyugovóra tért a több mint négyszáz ember, hogy vasárnap levezető túrán vegyenek részt a Hagymás-hegységben. Jövőre ugyanitt – hangzott el búcsúzáskor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés