Egész napos rendezvényen vettek részt négy megye barlangászai és hegyimentői június 23-án, szombaton a Gyilkos-tónál. Egy igencsak komoly aknabarlang-szimuláció zajlott, amelyre Bihar, Maros és Kolozs megyéből is érkeztek barlangászok, valamint hegyimentők – tájékoztatta portálunkat dr. Bíró László, a Gyilkos-tó Adventure Egyesület elnöke.
2012. június 25., 15:502012. június 25., 15:50
2012. június 26., 10:332012. június 26., 10:33
„Egy olyan szimulációról van szó, ahol külön zajlott a benti és a kinti mentés. A bent történteknél a barlangászok, míg a szabadtéri eseményeknél a hegyimentők működtek közre, így mindenkinek megvolt a maga feladata. Egy egész napos rendezvényről beszélünk, ahol megvolt a tapasztalatcsere lehetősége is, mindemellett pedig komoly munka zajlott” – mondta.
A résztvevőket Hargita Megye Tanácsa Hegyimentő Közszolgálatának tagjai látták vendégül, Fekete Örs, a közszolgálat vezetője elmondta, rendkívül fontosnak értékeli a közös gyakorlatot, mindez az első lépés volt a barlangi mentés irányába. Fekete Örs kifejtette, terveik között szerepel, hogy a barlangi mentés területét is lefödjék, ezt pedig dr. Bíró László is nagyon fontosnak tartja.
„A barlangi mentést már világszinten is művelik, fontos, hogy mi is fel tudjunk nőni a feladathoz. A szombati gyakorlat nagyon hasznos volt a tapasztalat és a közös kommunikáció szempontjából. Mindenképp előny egy mentésnél, ha a barlangászok és a hegyimentők képesek hatékonyan együtt dolgozni, kölcsönösen segíteni tudják egymást” – mondta Bíró. Végezetül a Gyilkos-tó Adventure Egyesület vezetője kifejtette, mindezt folytatni kell, véleménye szerint a közeljövőben is szervezni kell hasonló gyakorlatokat, hisz mindenkinek előnyére válhatnak.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!