Egy családnyi kanyarós eset Hargita megyében – az érintettek visszautasították a védőoltást

Hét kanyarós esetet diagnosztizáltak idén Hargita megyében, mint megtudtuk, az érintettek visszautasították a betegség elleni oltást. A megelőzés fontosságát viszont az idei járvány is bizonyítja – hangsúlyozta Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője.

Molnár Rajmond

2016. november 22., 18:242016. november 22., 18:24

2016. november 22., 18:252016. november 22., 18:25

A fertőző betegségek országos központjának kimutatása szerint 2016-ban november 18-áig 1308 kanyarós betegséget diagnosztizáltak Romániában. A legtöbbet Arad megyében, szám szerint 363-at, öt halálos áldozattal. Maros megye második a kimutatásban, 213 esettel, majd a sorban Temes megye következik 148 kanyarós megbetegedéssel. Hargita megye tizenötödik az összesítésben, hét diagnosztizált esettel. A teljes kimutatás egyébként megtekinthető a www.cnscbt.ro honlapon, a bal oldalon található informări sătptămânale menüpontban.

Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője érdeklődésünkre közölte, hogy a megyében idén tíz személynél merült fel kanyaró gyanúja, ezekből pedig hét páciensnél bizonyosodott be a betegség. Kifejtette, két esetben a betegek vérvizsgálatából mutatták ki a kanyaróra vonatkozó specifikus immunológiai anyagot, amely a betegség esetén keletkezik, a további öt személy pedig közvetlen kapcsolatban állt az előbb említett páciensekkel, így tőlük kapták el a betegséget. „Az érintettek majdnem mind egy családból valók, Udvarhely környékéről. Egy olyan családról van szó, akik a gyermekeikre vonatkozóan visszautasították a kanyaró elleni oltást. Súlyos eset nem volt ezek közül, bár néhány személy kórházi kezelésre szorult” – mondta a népegészségügyi igazgatóság vezetője. Hozzátette, idén a kór több halálos áldozatot is követelt országszerte. Ezek többsége sajnos még gyerek volt, akiket szüleik nem oltattak be kanyaró ellen.

Az oltás fontosságát – hangsúlyozta Tar – az idei kanyarójárvány is bizonyítja. „Hargita megyében, ahol a szülők beoltatják a gyermekeiket csak elszigetelt esetek fordulnak elő. A fentebbiek is bizonyítják, hogy elsősorban azok vannak kitéve a fertőzésveszélynek, akik visszautasítják a kanyaró elleni oltást, illetve sajnos azok a kisgyerekek, akik nem kaphatják meg valamilyen okból azt. Akik megbetegszenek, nemcsak saját magukat, hanem a közösség többi tagját is veszélybe sodorják, azokat, akik nem kaphatták meg az oltást” – hívta fel a figyelmet Tar Gyöngyi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Közel 245 ezer lej gyűlt össze az idei Fuss Neki! Gyergyón

Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.

Közel 245 ezer lej gyűlt össze az idei Fuss Neki! Gyergyón
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Táncházba hívják a gyergyóiakat

Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.

Táncházba hívják a gyergyóiakat
Táncházba hívják a gyergyóiakat
2026. október 14., szerda

Táncházba hívják a gyergyóiakat

2026. október 12., hétfő

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról

Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról
2026. október 08., csütörtök

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés

Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás

Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás
2026. október 06., kedd

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson

Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson
2026. október 06., kedd

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek

Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást

Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást
2026. október 05., hétfő

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell

Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell
2026. október 05., hétfő

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón

Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón
Hirdetés