Csütörtöktől „felfordul” az élet Gyergyószentmiklóson

Rendezvények tömkelege közül válogathatnak a gyergyószentmiklósiak és az itt tartózkodók a következő négy nap alatt – a csütörtökön rajtoló Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál idős és fiatal számára egyaránt tartogat kellemes és tartalmas programokat.

Pethő Melánia

2013. július 30., 18:082013. július 30., 18:08

2013. július 30., 18:522013. július 30., 18:52

 

Közöltük már a gyergyói fesztivál főbb mozzanatait, melyet – folytatást tervezve – idén első alkalommal szervez meg a város önkormányzata és a művelődési központ. A szervezők kedden, sajtótájékoztató keretében ismertették a végleges programot, kiemelve az Unplugged Fest és a Székely mustra hangsúlyosabb rendezvényeit.

A tájékoztató szerint már a 19 órától kezdődő hivatalos megnyitó előtt érdemes „felvenni a fesztivál ritmusát”, erre a művelődési ház Karancsi Sándor-termében tartandó fotókiállításon adódik lehetőség. Az Erdély képekben című kiállításon a térség múltját és jelenét tárja a nézők elé az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület. A fesztivál megnyitóját követően a múlt század közkedvelt filmzenéi, sanzonjai, operettjei a Szalonspicc című produkcióban csendülnek fel a művelődési ház színháztermében. Az est további fellépőinek, a Degeneráció, a LariDante és a The Blast zenekarok koncertjére a YourLivingRom teraszán (a művelődési ház udvarán) kerül sor. A kezdő napon, akárcsak pénteken, 9 és 16 óra között úrihímzés-kiállítással várja az érdeklődőket a Sándor-házba a Gránátalma Egyesület.

Tartalmas programok minden korosztálynak

Napközben a járókelők is élvezhetik a fesztivál hangulatát, ugyanis a város központjában és a művelődési ház előtti téren pénteken és szombaton déli 12-től este 6 óráig szól majd az utcazene. Esténként a főtéri színpadon váltják egymást a zenekarok és szólisták. Pénteken a Bagossy Brother Company, majd Baricz Gergő lép színpadra, szombaton a Magyar Császári Pillanatművek, illetve a ManGoRise zenekar, vasárnap pedig Fodor Réka & Köllő Gergő Projekt, a Fabatka és a No Sugar koncertezik. A buli nem ér véget a szabadtéri koncertekkel, a különböző műfajokban játszó zenekarok a város szórakozóhelyein és a művelődési ház stúdiótermében lépnek majd fel.

A komolyzene-kedvelőket az örmény templom kertjében tartandó koncertjére várja pénteken este fél héttől a Codex együttes, a nótakedvelőket pedig szombaton 12 órától a Gyergyószéki Népi Zenekar és a Gyergyói Magyarnóta- és Dalkör szórakoztatja a főtéren. A gyerekeket az Evilági együttes zenéje szólítja meg, és szintén a legkisebbek szórakoztatására tart előadást a Halvirág bábszínház szombaton délután 4 órától a Gyermeksátorban. A gyerekeket kézműves foglalkoztatók is várják szombaton; a 17 órától kezdődő bajuszmustrával egy időben bajuszfestésre és nemezelésre oktatják az érdeklődőket.

Még lehet jelentkezni a bajuszmustrára

Érdekes programszámnak ígérkezik a bajuszmustra, melyet a Magyar Bajusz Társaság közreműködésével tartanak meg. A rendezvényre folyamatosan lehet jelentkezni a művelődési központ irodájában vagy a 0266–361992-es telefonszámon, de a megmérettetni vágyók a helyszínen is benevezhetnek a versenyre, melynek szabályzatát itt olvashatják.

Hozzuk vissza a csárdásrekord-kísérlet hangulatát!

Vasárnap a néphagyományoké lesz a főszerep. A 11 órától kezdődő Gyergyói-medencei mustrán a térség falvai mutatják be hagyományos népviseletüket, -zenéjüket, -táncukat és helyi termékeiket, ugyanakkor – a jó hangulat fokozásáért – falucsúfoló vetélkedőt is tartanak. 13 órától közös táncra hívnak mindenkit a szervezők; a főtéren tartandó „mulatság” a tavalyi csárdásrekord-kísérlet hangulatának visszaidézése céljával került a programok közé. A néptánc szerelmesei akár hajnalig is rophatják, igaz, nem a főtéren, hanem a művelődési ház stúdiótermében, az este 9-től kezdődő táncházban.

Könyvcserebere – kísérleti jelleggel

A fesztivál ideje alatt öt helyszínen – a YourLivingRomban, a Nosztalgia kávéházban, a Kárpátikumban, a Tarisznyás Márton Múzeum kertjében és a főtéren – lesznek kicserélhetők a megunt könyvek. A kijelölt helyekről magukkal vihetik a kiszemelt kötetet azok, akik egy másik darabot helyeznek a könyvespolcra. Az új könyv beszerzéséhez ezúttal pénzre nem lesz szükség, a szervezők csupán annyit kérnek, hogy a polcokra kihelyezett regisztrációs lapra a „csereberélők” írják fel nevüket, a hozott és az elvitt kiadvány címét. Az állandó programok között szabadtéri fotókiállítás, kézművesvásár és székely játékok is szerepelnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés