Búcsús szentmise Pricskén

Urunk színeváltozásának ünnepét idén is sokan a Gyergyói-havasok legmagasabb csúcsán tartották. Terepjárókkal, kerékpárokkal, és nagyon sokan gyalogosan érkeztek a hegycsúcsra

Balázs Katalin

2015. augusztus 02., 15:172015. augusztus 02., 15:17

„Amikor Isten hallótávolságán belül vagyunk, biztonságban érezzük magunkat. Egyedül az ember fél, ezért zajt csap, okoskodik, bölcsködik... Pedig az egyetlen megoldás csak az, hogy visszakerüljön olyan közelre Istenéhez, hogy hallhassa a hangját, megnyugodjon” – mondta Vakaria Béla lelkipásztor, az egykori ötödikes félő gyerek, a Pricskei búcsú idei ünnepi szónoka.

A közelségérzés alapjára is fényt derített a güdüci származású csíkszentmártoni plébános, állítva, a hegyek üzennek. A gyergyóiak Táborhegye volt az utolsó az üzenő hegyek sorában, amely a kegyelemről szól. Arról, hogy az ember a jót a rossztól, a szépet a csúnyától, az igazat a hazugtól meg tudja különböztetni. „Jézus azért vitte barátait a Táborhegyre, hogy megerősítse őket. Mi azért vagyunk itt? Miért élünk? Mert az őseink fontosnak tartották a hitet, a családot, a földet és a közösséget. Ha van Istenünk, van életforrásunk, van jövőnk” – foglalta össze üzenetét Vakaria Béla.

Keresztes Zoltán plébános a közel háromszáz résztvevő eszébe juttatta, hogy a tavaly összefogásra buzdította a városlakókat, hisz abban van az erő. „Az összefogás meg is látszik a közösségen, pedig sok minden történt” – fogalmazott a házigazda-plébános.

Összefogásból született az az eledel is, amivel a búcsúra érkezetteket vendégül látták. Számos cég és magánszemély pótolt a hozzávalókba, hogy Benedek Árpád mesterszakács háromféle állat húsából hét nyelven beszélő pityókás tokányt készítsen. Hozzá csípős és zöldség, kenyér, sőt kalács és frissen csapolt sör is járt. Így még azok sem éheztek meg hazáig, akik gyalog jöttek. Hogy kinek a jóvoltából volt ekkora a bőség? Akik ott voltak, hallották, a nagyobb nyilvánosságra hozatalt nem kérték a szervezők. Mint ahogy azt sem tudja már a kereszthez először érkező, kik kezdeményezték itt a búcsújárást. Miután nyoma veszett a táblának, új került a helyére, és felirata – „Uram, jó nekünk itt lenni” – nem derít fényt a hagyományt útjára indítókra.