Borszék: kezelőbázis kell, hogy újra fürdőváros legyen

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Turistavonzóvá tenni újra Borszéket – ez a terv, és ehhez járult hozzá az utóbbi időben több beruházás. Folyó télen a sípálya mellett már az Ó-Sáros fürdő is vonzani fogja a vendégeket, ám ennél sokkal többről álmodik az egykori fürdőváros vezetősége.

Balázs Katalin

2012. szeptember 20., 15:222012. szeptember 20., 15:22

2012. szeptember 20., 15:532012. szeptember 20., 15:53

Borszéken két park, szökőkút készült, az utcai bútorzat bővült, a hét vezér szobra köztérre kiállítva, műgyepes sportpálya létesült idén. Folyamatban van a Lépcső utca felújítása, nyertes pályázatból, több mint hárommillió euróból teszik rendbe a fürdőtelep úthálózatát. Hat kilométeren kockakő-, illetve aszfaltburkolatot kap az úttest, új járdák, lefolyók hidak lesznek, parkírozókat alakítanak ki. Ennek kivitelezésére 2013-ra kerül sor.

Mik József polgármester a terveket sorolva elmondta, a nagy cél, hogy beindulhasson a kezelőbázis. A változó politikai helyzet nem segítette a bázisépítést, a munkálatok kisebb ütemben haladnak, így Mik csak abban reménykedik, hogy idén sikerül befedni minden épületet, a kezelőbázist és a medencerészt egyaránt. A nyílászárókat is jó lenne felszerelni, ahhoz viszont minisztériumi támogatás újabb részlete kellene érkezzen a bankszámlára.

Új közbeszerzési eljárást kell kiírni a teljes gépészetre, fűtés - és villanyhálózat kiépítésére, mint utóbb kiderült, a megvalósíthatósági tanulmányban több hiba is becsúszott. Ez a folyamat is áthúzza a tervezett határidőket.

„Ahhoz, hogy megkapjuk a fürdővárosi státuszt, el kell készüljön a kezelőbázis. A bukaresti hatóság engedélyezné, ha készen lennénk a munkákkal. Pénzen múlik minden, az újabb részletek utalásán” – közölte a polgármester, hozzátéve: „több mint 13 millió lejt fektetett be eddig a román állam, s még egy ennyire lenne szükség. De ha a minisztérium is nem tudja adni a szükséges részt, akkor sem hagyjuk félbe a kezelőt, kötvényeket bocsátunk ki, magántőkét vonunk be, valamit csinálunk”.
Létezik egy konkrét akcióterv, amelyet az ENSZ dolgozott ki, abban konkrétan szerepel, hogy 2020-ra hogyan lehet Borszéket talpra állítani. Szerepel benne minden lépés sorban, ezt követik most is, amennyiben a munkálatokhoz finanszírozási forrásra bukkannak.

„Az igazi kitörés Borszék számára az lenne, ha a következő, 2014–2020-as pályázási időszakra a fürdővárosoknak is biztosítanának lehetőségeket. Az elmúlt időszakban teljesen kifelejtettek bennünket, városként a kis lakosságszám miatt nem tudtunk támogatást igényelni, míg a községeknek faluturizmus-fejlesztésre óriási összegeket utaltak ki. Ezt a hibát most kellene kiküszöbölni, az ügyben folynak tárgyalások, hogy külön pályázási tengely legyen a fürdővárosok támogatására” – reménykedik a polgármester, mert bár nagyon szeretné, de nem hiszi, hogy valóra válhatna többéves kérése: a borszéki ásványvíz-palackozás után havonta az államkasszába befizetett 3 millió lejes bányaadó, ha töredékében is, de a borszéki önkormányzat számlájára kerüljön át. „Akkor nem mennénk Bukarestbe támogatásért könyörögni, ha azt a pénzt visszakérhetnénk, ami elmegy innen” – jelentette ki Mik József.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés