Boldizsár Ferenc: pap lenni szívvel-lélekkel

A papi áthelyezések gyergyószéki településeket is érintenek. A gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébániáról Csomós László távozott Székelyudvarhelyre, helyét Boldizsár Ferenc veszi át, aki eddig Csíkszentdomokoson töltött be kápláni feladatkört.

Kertész László

2012. augusztus 01., 19:072012. augusztus 01., 19:07

2012. augusztus 02., 15:462012. augusztus 02., 15:46

Boldizsár Ferenc segédlelkész portálunknak elmondta, mindig pap szeretett volna lenni, szülőfaluja, Oroszhegy vallásos közösségének életvitele pedig nagyban befolyásolta döntését. „Mindig azt szerettem volna, hogy saját képességeim szerint a közösséget tudjam szolgálni, így a papságot választottam” – mondta. A szerdán hajnalban Gyergyószentmiklósra érkező segédlelkész beszélt korábbi gyergyói tapasztalatiról is.

„Nagyon sok barátság kötődött Gyergyószentmiklóson a 2008-ban eltöltött fél év alatt. Úgy érzem, rengeteget fejlődtem itt, mind az emberi kapcsolatokban, mind az Istennel való hitemben. Egyébként az emberek szomjazzák az Istennel való kapcsolatot, nem csak itthon, hanem külföldön is. Az Istennel való együttlétet semmi nem tudja pótolni, sem tévé, sem egyéb. Hatalmas szükség van papokra, de sajnos egyre kevesebben választják ezt a pályát, ami – úgy gondolom – annak is betudható, hogy az emberek nem fogadnak be gyerekeket a családjukba, kevés a gyerekvállalás. A mai világ fél az áldozatoktól” – fogalmazott az új gyergyószentmiklósi káplán.

Portik-Hegyi Kelemen főesperessel tulajdonképpen folytatja az együttműködést Boldizsár. „Az itt töltött gyakorlati félév alatt a papi hivatás mellett megismerhettem a főesperes emberi oldalát is, ő mindig támogatott engem. A csíkszentdomokosi szolgálatom alatt is tartottuk a kapcsolatot, korábban pedig nagybátyámmal is dolgozott együtt, aki szintén pap.” Célkitűzésével kapcsolatban elmondta, minden körülmény között, minden helyzetben pap szeretne maradni. „Célom, hogy szívvel-lélekkel végezzem a munkám” – mondta.

A megkezdett munkát folytatja

„Boldizsár Ferenc tiszteletes nagy valószínűséggel elődje megkezdett munkáját fogja folytatni, amibe beletartozik a ministránsokkal, a gyerekekkel, idősekkel, ugyanakkor a betegekkel való foglalkozás is” – nyilatkozta megkeresésünkre Portik-Hegyi Kelemen főesperes.

Hozzátette, a végleges feladatkörök csak szeptemberben fognak tisztázódni, egy közös lelki program keretében döntenek majd erről. A főesperes kiemelte, hogy az új segédlelkész dolgozott már Gyergyószentmiklóson: „gyakornokként fél évet volt Gyergyószentmiklóson, így ismeri a várost, ami pedig még fontosabb, mi is ismerjük őt”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés