
Négy támogatási központot létesítettek az elmúlt időszakban a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság projektje keretében. A hátrányos helyzetű fiatalok munkavállalását serkentő, országos szinten egyedülálló program záróeseményét pénteken tartották a csíkszeredai megyeházán.
2016. október 22., 11:412016. október 22., 11:41
Az újszerű szociális támogatást 2015. február 20-án indították el a Norvég Alap támogatásával. A célcsoportot azok a gyerekvédelmi rendszerből kikerült, valamint nehézségekkel küzdő fiatalok képezték, akiknek a támogatás nélkül nehézségeik adódnának egy fizetett munkahely megszerzésében és megtartásában. A projekt célja a gazdasági és társadalmi kohézió erősítése megyei szinten a veszélyeztetett helyzetben élő fiatalok munkaerőpiacra való bejutásának megkönnyítése által.
A projekt egy széleskörű partnerség segítségével valósulhatott meg, ugyanis a gyerekvédelmi vezérigazgatóság az önkormányzati, vállalkozói és civil szféra képviselőivel együttműködve dolgozott. Azokat a fiatalokat célozták meg, akik betöltötték a tizenhat évet, és a közeljövőben elhagyják vagy már elhagyták a gyermekvédelmi rendszert, de nincs stabil munkahelyük, valamint a fogyatékkal élő fiatalokat. A projekt keretében négy támogatott foglalkoztatási központ létesült Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron és Gyergyószentmiklóson azzal a céllal, hogy az ide kerülő fiatalokat szakképzett tanácsadók készíthessék fel, illetve segítséget nyújtsanak számukra.
A csíkszeredai központ a Szentlélek utcai Szent Tamás Társaság Alapítvány épületében működik. A központ vezetője, Incze Zsuzsanna kiemelte, nagy kihívást jelentenek a gyermekvédelmi rendszerből kikerült fiatalok, és nagy szükségük van a segítségre, de amennyiben irányt mutatnak nekik, nagyon jó munkaerő válik belőlük.
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője a záróeseményen kiemelte, jó volt több szervezettel közösen tevékenykedni, erre pedig azért volt szükség, mert az igazgatóság önmagában nem lett volna elég erős ahhoz, hogy mindezt véghezvigye. „Jó volt ebben a családias hangulatú csapatban dolgozni, és fontos kiemelni, hogy ha tudjuk egymást biztatni, és ha egymás hibáit meg tudjuk bocsájtani, akkor a csapat mindig erősebb lesz, mint az egyén. Egyértelmű, hogy amit elkezdtünk, azt folytatni kell, hiszen nagy igény van rá. Ez meg is fog valósulni, hiszen a partnerek vállalták, hogy a szolgáltatásokat még legalább öt évig fenntartják” – emelte ki az igazgató.
Hargita Megye Tanácsa nevében Bíró Barna Botond alelnök példaértékűnek nevezte azt a tevékenységet, amit a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai és partnerei végeznek, őszintén és hivatásszerűen. „Akkor élő a társadalom, ha mindenki úgy érzi, szükség van rá. Erős közösség az, ahol a hátrányos helyzetű fiatalok is érzik, hogy fontosak a közösség számára” – tette hozzá Bíró.
A projekt menedzsere, Gál Katalin a záróeseményen bemutatta az eddig elért eredményeket. A projekt futamideje húsz hónap volt, összértéke pedig 1 014 633 lej. A legnagyobb kihívást a projektmenedzser szerint az jelentette, hogy a fiatalok tudatosan vegyenek részt a támogatásban, hiszen csak azon lehet segíteni, aki akarja. A konkrét munkáról elmondta, hogy a jogosultak egy kezdeti tanácsadáson vettek részt, ezt követte egy komplex felmérés, aminek következtében a tanácsadó azonosítani tudta a támogatási szükségleteket. A stratégiák különböznek az egyén adottságaitól függően. Ezt követően interjúkat készítettek a jogosultakkal, a szülőkkel, információs anyagokat dolgoztak ki, illetve kerekasztal-beszélgetésre hívták az alkalmazókat. Eddig 477 személy részesült elsődleges tanácsadásban, ennek körülbelül fele fogyatékkal élő fiatal volt. Közülük 266-an kérték, hogy vegyék nyilvántartásba a támogatott foglalkoztatási programba, mára több mint kétszáz fiatalt mértek fel. A fiatalok különböző képzéseken vettek részt, többek között fényképész, fodrász, manikűr, pedikűr, gyermek- és idősgondozó, masszőr, pincér, előkönyvelés vagy szakács tanfolyamokat végeztek el. A képességeket vizsgáló pszichológiai felmérésen résztvevők közül 60 esetben sikerült a fiatallal együtt állásinterjúban vagy próbaidőben megegyezni egy munkaadóval, közülük 36 személyt sikerült elhelyezni.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!