
Fotó: Balázs Katalin
Együttműködési megállapodás jött létre Gyergyószentmiklós önkormányzata és a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség között; a polgárőrök jövő hétfőn kezdik el a tevékenységet.
2013. június 05., 11:182013. június 05., 11:18
2013. június 05., 17:002013. június 05., 17:00
Bajkó László, a polgárőrség létrehozásának kezdeményezője és Nagy Zoltán alpolgármester tartott sajtótájékoztatót, szólva az együttműködési feltételekről, a közös tervekről, valamint részletesen a polgárőrség tevékenységéről.
A cél: együttműködni
„A polgárőrség létrejöttével olyan tevékenységekben kapunk segítséget, amelyek fontosak a város közbiztonsága és a békés együttélés érdekében minden lakos számára” – fogalmazott Nagy Zoltán. Hozzáfűzte: „Úgy látjuk, hatványozódnak azok a problémák, amelyek a békés együttélést veszélyeztetik, nagy teher ez a városvezetés számára, az ennek megoldásához szükséges feladatokra kevés a helyi rendőrség ereje. Éppen ezért örvendetes a kezdeményezés, a civil szerveződés, mely kezébe szeretné venni a saját sorsát, gyergyóiként tenni akarnak városukért, nem az önkormányzattól várnak megoldást mindenre.”
Az alpolgármester elmondta, a jó együttműködés alapjai a tiszta szabályok, ennek érdekében fogadtak el egy együttműködési megállapodást, mely egy általános keretet biztosít a munkához. Ezt követően kerül kidolgozásra az akcióterv a helyi rendőrség és polgárőrség együttműködésével.
„A mi elvárásunk az lenne a polgárőrség felé, hogy segítsen a közterek felügyeletében, a játszótereknél, iskolák környékén, a mezőőrzésben. Nem parancsolhatunk a polgárőrségnek, mindezt kérésként fogalmazzuk meg” – közölte Nagy Zoltán. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy sikeres tevékenységet csak a csendőrséggel, helyi rendőrséggel közösen fognak tudni végezni, ennek érdekében rendszeres egyeztetésekre lesz szükség. Minden szakhatóságnak a városon belül megvan a saját akcióterve, ezeket kell összeegyeztetni, megtalálni az együttműködési pontokat. Azon kérdésre, hogy a polgárőrség tevékenységét anyagiakkal tudja-e támogatni a város, elhangzott, még keresik ennek módját a törvények adta kereteken belül.
Már 84-en jelentkeztek polgárőrnek
A polgárőrség, mint friss kezdeményezés munkatervének kialakításakor természetesen figyelembe veszi a rendfenntartó szervek javaslatait, szívesen fogadja tapasztalataikat – ígérte Bajkó László kezdeményező. Mint mondta, a cél az, hogy az eddig jelentkezettek mellett toborozzák azon tenni akaró embereket, akiknek fontos, hogy rend és békesség legyen a városban, javuljon a biztonságérzet.
A több hónapig tartó előkészületek után hétfőtől elkezdi tevékenységét a polgárőrség. Az eddigi visszajelzések pozitívak, sokan biztatják a kezdeményezőket, és bár nem volt meghirdetve mostanig a polgárőr-toborzás, már nyolcvannégyen jelezték, hogy szívesen vállalnának önkéntes munkát.
Hétfőtől a polgármesteri hivatal által biztosított székházban (Kárpátok utca 7. szám, első emelet, a telekkönyvi hivatal felőli bejárnál) naponta 11-13 óra között várják a további érdeklődőket, jelentkezőket.
„A tevékenységünk az emberek hozzáállásától függ. Nem egy szűk körű csapat dolga ez, kevesen csak kevés munkát tudunk végezni. Ha nő az önkéntesek száma, akár a 365 napból huszonnégy órás tevékenységet is vállalhatunk. Éppen ezért kérünk minden gyergyószentmiklósi lakost, hogy ha csak kicsi szabadidővel is rendelkezik, csatlakozzon hozzánk” – fogalmazott Bajkó László.
A polgárőr munkája
Az önkéntesen munkát vállalók szabadidejük függvényében, az általuk választott időpontokban segíthetik a tevékenységet. A hónapos munkatervbe kell beírni a vállalt munkaidőt, és az is előny, ha kisebb csoportok jelentkeznek. Több magyarországi polgárőrség vezetőjével konzultálva Bajkó László állítja, sok minden megvalósítható kellő számú segítő által. Mielőtt azonban a polgárőr kimenne az utcára a vállalt feladatot teljesíteni, el kell sajátítania a szabályzatot, melyet ha nem tart be munkája során, nem lehet a csapat tagja. „Nem kompromittálhatja senki a kezdeményezést” – mondta Bajkó.
„Első számú lehetőségünk a helyi rendőrséggel való kollaborálás. A polgárőr egyetlen fegyvere a jelenlét, nem rendelkezik több joggal, mint a város bármely polgára. A rendőrök munkáját viszont tudják segíteni: egyedül egy rendőr nem járhat, viszont rögtön két csoport alakítható, ha egy-egy rendőr mellé polgárőrök társulnak. Így nagyobb terület járható be, több helyen gátolhatják meg a rendbontást jelenlétükkel” – magyarázta a kezdeményező.
A polgárőr szolgálatban láthatósági mellényt visel, melyen nagybetűkkel szerepel a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség felirat és jelvény, valamint lesz kitűzője, azonosítója is. Emellett a kezdeményező azt kéri, a gyergyói ember a nap huszonnégy órájában érezze magát polgárőrnek, ha valamilyen rendellenességet észlel, ne fordítsa el a fejét.
A polgárőr nem birkózó és nem bokszoló, nem kell verekednie, viszont a rendbontókat megszólíthatja, ha olyasmit lát, jelentheti az illetékeseknek. Erre felkészítik a jelentkezőket, megkapják azokat a telefonszámokat is, amelyeket adott helyzetben hívniuk kell.
Rendszeresen informálják, képezik majd a polgárőröket, amint az anyagi keretek megengedik, biztosítást is kötnek számukra. Ám Bajkó hangsúlyozta: ha a polgárőr a szabályzatot pontról pontra betartja, sérüléstől a munkája során nem kell tartania.
Követik a problémamegoldást
Bajkó elmondta, nincs arra keret, hogy diszpécserszolgálatot működtessen a polgárőrség, esetenként csak időtöltés lenne a polgárőrséget hívni, főleg sürgősségi esetben, ha mentőre, rendőrre, tűzoltóra van szükség. A polgárőrség nem helyettesíti, hanem segíti a rendfenntartó szerveket. Az észrevételeket viszont várják, naponta 8-18 óra között lesz telefonszolgálat. Olyan problémákat jelenthetnek be a 0755-394 633-as, illetve Bajkó Lászlónak a 0744-691 405-ös telefonszámon, melyek megoldásában úgy érzik, a polgárőrség segíthet. A kezdeményező azt ígéri, a bejelentést követően a helyszínen győződnek meg a probléma valósságáról, majd közvetítik a tényeket az illetékesek felé, folyamatában pedig követik az ügyet mindaddig, amíg megoldódik.
Nagy Zoltán felhívta a figyelmet: a problémamegoldás felgyorsítása érdekében érdemes a polgárőrség értesítése mellett írott panaszt tenni az illetékes hatósághoz is; az ügyek kivizsgálásának és megoldásának alapja mindig az írásos megkeresés. Ahol hatósági eljárást remélnek, javasolt kérést tenni.
Alapok a rajthoz
A polgárőrség munkájának megszervezéséhez már korábban meghirdettek egy versenyvizsgát, olyan személyeket keresve, akik a napi munka koordinálásában vállalnának feladatot, illetve irodai tevékenységet végeznének. Elekes Zsombor, Zöld Imre és Gavrila Ágnes bizonyult megfelelőnek erre a feladatra, viszont mások is segíthetnek a koordinálásban.
Ami az anyagi alapokat illeti, Bajkó elmondta, úgy érzi, a tevékenység elkezdésével egy időben lehet igazán elindulni támogatásokat kérni, hisz lesz, amit az adományért cserében felmutatni. Üzemanyagra, működési költségek fedezésére már van 6000 lej, ezt a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság adta, de ígéret van segítségre több vállalkozótól is.
Szintén együttműködés eredményeként a napokban lát napvilágot az a füzetecske, mely a polgárőrség működési szabályzatát tartalmazza, és minden érdeklődő, önkéntes kézbe fogja kapni a hatékony munkavégzés érdekében.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!