Az, hogy nem beszélnek róla, még nem jelenti, hogy nincs munkahelyi zaklatás

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Sem a rendőrséghez, sem a munkafelügyelőséghez nem érkeznek munkahelyi zaklatásról vagy megfélemlítésről szóló feljelentések Hargita megyében, az illetékesek szerint azonban nem lehet kijelenteni, hogy nem létezik a jelenség, valójában csak nem beszélnek róla az elszenvedői. Az áldozatokat a jelenlegi joggyakorlat elbátortalanítja, ezen változtatna egy új törvénytervezet, amelyet egy szociáldemokrata szenátor dolgozott ki.

Veres Réka

2016. november 18., 13:272016. november 18., 13:27

2016. november 18., 13:272016. november 18., 13:27

A munkahelyi megfélemlítést, az úgynevezett bullying és mobbing jelenséget szorítaná vissza az a törvénytervezet, amelyet nemrég nyújtottak be a szenátusban. Ennek értelmében a munkatársakkal szembeni agressziót fegyelmi kihágásnak minősítenék azon cégek esetében, amelyeknek több mint ötven alkalmazottjuk van, illetve az állami intézmények esetében is. Így a verbális zaklatást, az erőszakosságot, a fenyegetéseket, a kényszerítést, a megfélemlítést, az erőfölény fitogtatását és a pszichoterrort a munkáltató köteles lesz vétségként belefoglalni a cégek belső rendszabályzatába, és köteles lesz megbüntetni a kihágást elkövetőket.

Erőszakos munkahelyi viselkedésre eddig egyetlen panasz sem érkezett a Hargita Megyei Területi Munkafelügyelőséghez – tudtuk meg Daniela Bortoştól. A munkafelügyelőség jogtanácsosa szerint 78 panasz van jelenleg feldolgozás alatt, de mindegyik fizetéssel kapcsolatos problémákról szól. Elmondta, hogy bár sem telefonon, sem írásban nem érkezett munkahelyi zaklatásra vagy erőszakosságra vonatkozó panasz, ez nem jelenti azt, hogy a módszeres megalázás nem létezik, csak az alkalmazottak hallgatnak, nem tesznek feljelentést. A jogtanácsos úgy véli, az is lehetséges, hogy a cégen belül megoldják az ilyen jellegű problémákat, de feltételezhető, hogy inkább a félelem miatt nem mernek lépni az áldozatok.

Ugyanakkor az is gond, hogy a munkahelyi zaklatást nehéz bizonyítani, mivel a felvételeket a hatóságok csak irányadóként fogadják el, de legtöbb esetben nem is minősítik bizonyítéknak, és az ilyen esetek rendszerint nem szemtanúk előtt zajlanak, akik igazolhatnák a zaklatás tényét. Az is elbátortalaníthatja az áldozatokat, hogy a jelenleg érvényben lévő jogszabály nem határozza meg pontosan, mi minősül bullyingnak vagy mobbingnak, vagyis általánosan bármiféle zaklatásnak.

Az utóbbi időben nem volt ilyen jellegű feljelentés, közölte érdeklődésünkre a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, de az esetleges áldozatoknak azt tanácsolta, hogy ilyen esetekben forduljanak a hatóságokhoz. Gheorghe Filip elismerte, hogy a zaklatást nehéz bizonyítani, de hozzátette, még egy sikertelen nyomozás is visszatarthatja az agresszort a későbbiek elkövetésétől. „Mindenképp érdemes feljelentést tenni, hiszen egy kivizsgálás akár már a kezdeti szakaszában is elbátortalaníthatja az esetleges agresszorokat, így nem fokozódhat tovább az erőszakosság” – mondta.

Bullying

A bullying angol kifejezésre még nincs általánosan elfogadott magyar fordítás, egyelőre csak körülírni lehet a jelenséget. Hasonló értelemben használják a jelenségre a bántalmazást, a zsarnokoskodást, a módszeres megalázást, de jelentheti az érzelmi, szóbeli és fizikai agressziót, az erőfölény fitogtatását és a zaklatást is. Dan Olweus norvég kutató úgy határozza meg a jelenséget, mint amikor valaki ismételten és hosszabb időn át negatív cselekedeteknek van kitéve egy vagy több személy által.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Közel 245 ezer lej gyűlt össze az idei Fuss Neki! Gyergyón

Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.

Közel 245 ezer lej gyűlt össze az idei Fuss Neki! Gyergyón
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Táncházba hívják a gyergyóiakat

Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.

Táncházba hívják a gyergyóiakat
Táncházba hívják a gyergyóiakat
2026. október 14., szerda

Táncházba hívják a gyergyóiakat

2026. október 12., hétfő

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról

Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról
2026. október 08., csütörtök

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés

Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás

Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás
2026. október 06., kedd

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson

Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson
2026. október 06., kedd

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek

Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást

Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást
2026. október 05., hétfő

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell

Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell
2026. október 05., hétfő

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón

Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón
Hirdetés