Az államalapítást ünnepelték Borzonton

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Borzont faluünnepet ült a hétvégén. Hazajöttek a távolba szakadtak, mondhatni, nagykanállal ettek a borzonti családok. Az ünnepet a Szent István búcsú koronázta meg. Az  első magyar király intelmei ma is érvényesek- hangzott el.

Pethő Melánia

2015. augusztus 24., 15:082015. augusztus 24., 15:08

„Szent István ünnepén nem csupán egy királyról emlékezünk meg, hanem föltekintünk az ő Istenbe vetett hitére, emberségére és igyekszünk ennek szellemében megélni mindennapjainkat, megélni hitünket” – fogalmazott Szecsete Zoltán orotvai plébános vasárnap, a borzonti templom búcsús szentmiséjén.

Azzal, hogy fiának címezte intelmeit, minden magyarnak útmutatót adott Szent István király, ezek szerint kellene élnünk nekünk, mai magyaroknak is – mutatott rá prédikációjában az ünnepi szónok. Felsorolva az intelmeket, Szecsete Zoltán rávilágított, nem teljesítjük maradéktalanul a tíz lelki tanács egyikét sem. „Baj van a katolikus hit megőrzésével, a papság megbecsülése is ingatag, baj van a szentatyának, a püspököknek kijáró tisztelettel is, hisz becsmérlik, rágalmazzák őket. Baj van a köztisztviselők tiszteletével, hisz bármit tesznek, kifogásolnivalót talál benne az ember. Baj van az ítélettel, mert kinek mennyire nagy a zsebe, arra hajlik a bírósági ítélet. Baj van a türelemmel, de a vendégekkel is: annyi a vendég, hogy kerítést kell építeni. És baj van a tanáccsal is: jó tanács címen rosszat adunk a hozzánk fordulónak, hogy szenvedjen, és mi örvendhessünk az ő szenvedésének.Ugyanúgy baj van az apák-fiaik viszonyával, de baj van az imádsággal is, akár a megbocsájtással és a többi erénnyel is” – világított a szentistváni intelmek aktualitására az ünnepi szónok. Felhívta a figyelmet, népünk fennmaradáshoz márpedig szükséges megfogadnunk az intelmeket, ugyanúgy nemzetek közösségének lehetne alapja Szent István szellemiségének követése.

„Az Európai Unió alkotmányába semmi mást nem kellene belefoglalni, csak Szent István király tíz mondatát. És akkor minden rendben lenne” – idézett egy, a Szent István király intelmeit az Európai Unió alkotmányával összehasonlító spanyol piarista szerzetest az ünnepi szónok.

Rámutatott: azért veszítjük el saját magunkat, mert nem vagyunk képesek kiállni katolikus voltunk mellett, nem őrizzük meg hitünket, nem vállaljuk fel saját magunkat. Megoldást jelentene, ha Istenből élnénk – fogalmazott.

„Sziklára építeni. Arra az örökségre, amelyet kaptunk. Istenből táplálkozni, beléje bizalommal vetett hittel megélni a mindennapokat” – e gondolatokkal engedte útjukra az ünneplő borzontiakat a szentmise szónoka.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

2025. augusztus 01., péntek

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei

Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei