
A Csobot-hegyi Szent Anna-kápolnáknál idén sem marad el a búcsús szentmise július 26-án, este pedig karitatív Anna-bálra kerül sor a Rozmaring vendéglőben. Bár a nőegylett mellett Gyergyószentmiklós önkormányzata a társszervező, a bálra egyetlenegy önkormányzati képviselő sem jelentkezett be.
2013. július 23., 16:392013. július 23., 16:39
2013. július 23., 18:442013. július 23., 18:44
Szent Anna napján tartják a Csobot-hegyen lévő Szent Anna-kápolnáknál az ünnepi szentmisét. A keresztalja pénteken reggel 8.30 órakor indul a búcsúra a Szent Miklós-templomtól, a szentmise 12 órától kezdődik.
Este 6 órára várják a bálozókat a Rozmaring vendéglőbe. A 250 lejes részvételi díj egy részét, illetve az adományokból, tombolajegy-vásárlásból befolyó összeget karitatív célra áldoznák a szervezők, a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet és Gyergyószentmiklós önkormányzata. Amint Mezei János polgármester bejelentette, a kórház két kardiotokográf (CTG) beszerzését tervezi, az egyenként közel 11 ezer lej értékű orvosi műszer megvásárlásához segít hozzá a báli adomány.
Báli hangulat biztosíttatik
Fehér ruhában várják az első bálosokat, alkalomhoz illő viseletben a többi résztvevőt. A jó hangulatot zenekarok és különböző produkciók fogják biztosítani, a menükártyán feltüntetett bőséges ételsorból előzetes bejelentést követően lehet részesedni. Gyergyószentmiklós önkormányzata társszervezői minőségben pártolta fel az Anna-bálok hagyományának megteremtőjét, a Lorántffy Zsuzsanna Nőegyletet. A civil szervezet ugyanis 1991-től kilenc alkalommal szervezett Anna-napi bált, majd hosszabb szünet után tavaly élesztették fel a hagyományt.
Az idei esemény fővédnöke Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lesz, vendégként érkezik Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Intézet elnökhelyettese, a műsorvezető-páros pedig nem más mint Kalocsai Andrea és férje, Bartók László.
A bál elmaradhatatlan személyisége a bálanya, erre Lázár Máriát kérték fel a szervezők. Amint a nyugdíjas pedagógus elmondta, számára még nem ismertek a szervezési részletek, de nagy tapasztalattal rendelkezik a bálok terén, ugyanis évek hosszú során át ő tanította be a táncosoknak a bálnyitó palotást. „A palotás a csárdás művészi kivitelezése, az előkelőséget tükrözi, amit mindig is díszmagyarban táncoltak” – tájékoztat a bálanya, aki büszkén vallja be, ajándékba kapott két, száz évnél is régebbi mellényt és pártát, ezek szolgáltak mintaként a ruhák elkészítéséhez. A palotás figuráinak jó ismerője családjából hozza a tudást, nagyanyja, Vákár Elvira tánciskolát működtetett Gyergyószentmiklóson, ebből tartotta fenn családját, tanította táncokra a fiatalságot, természetesen fiát is, Lázár Pált. Mária édesapjától tanulta az első palotáslépéseket. Bízik abban, hogy a gyergyóiak szívesen vesznek részt egy ilyen eseményen, örömmel élik meg a báli hangulatot.
Kevés a jelentkező
Július 15-ig kellett jelezni a részvételi szándékot, ám a határidőt a szervezők július 25-ig meghosszabbították. Százötven személy jelentkezésére számítottak, a bálra viszont eddig alig több mint százan iratkoztak fel. Jánosi Gabriella, a nőegylet elnöke, valamint Mezei D. Emőke, a polgármesteri hivatal sajtóreferense elmondta, többnyire vállalkozók és néhány orvos jelentkezett mostanig, remélik, a továbbiakban más szférában tevékenykedő gyergyószentmiklósiak is jelzik részvételi igényüket.
A városvezetés részéről készpénznek vehető, hogy Anna-bálozni fog Mezei János polgármester és Nagy Zoltán alpolgármester, viszont a résztvevők listáján, annak ellenére, hogy az önkormányzat társszervező, egyetlen önkormányzati képviselő neve sem szerepel. Távolmaradásuk okára a bálszervezők nem tudtak választ adni, kértek, tőlük tudakoljuk meg ezt.
Bajkó László önkormányzati képviselő, RMDSZ-alelnök elmondta, Anna-báli részvételről nem esett szó frakcióülésen, nem született olyan döntés, hogy az RMDSZ-es tanácsosok egységesen nem vesznek részt az eseményen. „Ez nem politikai kérdés, mindenki belátására, idejére és zsebére van bízva a részvétel” – szögezte le Bajkó. Simon Katalin, a Magyar Polgári Párt frakcióvezetője is úgy véli, mindenkinek magánügye a bálozás, sok képviselő egyéb, már rögzített programja miatt nem tud jelen lenni. Azt is hozzátette, hogy még terítékre kerül a téma.
Dr. Bíró Levente tüdőgyógyász A leggyakoribb légúti betegségek megelőzése címmel tart előadást Gyergyószentmiklóson.
Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
szóljon hozzá!