A Cekend-tetőre fogják szállítani a szemetet Gyergyószentmiklósról

•  Fotó: Csata Beáta

Fotó: Csata Beáta

A gyergyószentmiklósi Közüzemek Rt. tavalyi pénzügyi kimutatását ismertette Lukács László igazgató a szerdán tartott önkormányzati képviselő-testületi ülés keretében. Ennek során felvetődött a szemétszállítás problémája is, hisz július 16-ától a városi szemétlerakót be kell zárni, így a legközelebbi tároló helyre, a Cekend-tetőre kell szállítani a hulladékot. Ez további költségekkel jár, így valószínűleg a szemét díja is emelkedik.

Csata Beáta

2012. július 12., 12:032012. július 12., 12:03

2012. július 17., 16:302012. július 17., 16:30


A tavalyi évet nyereséggel zárta a Közüzem Rt. – kezdte a pénzügyi kimutatás összegzését Lukács László. Ezt követően tevékenységi körökre lebontva magyarázta a tavalyi eredményeket. A vízszolgáltatással kapcsolatban elmondta, hogy a Békényről vételeztek több mint 2 millió köbméter vizet, amelyből közel 1 millió 700 ezer köbméter vizet tudtak eladni. Ez a veszteség a hálózatban felmerülő hibák következményeként jött létre. 2897 magánházból 1727 rendelkezik vízórával, a többi lakás esetében nem lehet tökéletesen követni a fogyasztást. Ezenkívül problémát jelent az is, hogy elavult a szennyvízhálózat, rengeteg esővíz kerül a rendszerbe – fejtette ki.

A szemétszállítással és tárolással kapcsolatban kifejtette: 33 ezer köbméter szemetet szállítottak el a múlt évben, amely tevékenység szintén veszteséggel zárult. Lukács László szerint ennek egyik oka az is, hogy 2008 óta nem drágult a szemét, az üzemanyag viszont igen. Egyedül a „lakásgazdálkodás” zárult nyereséggel, mivel a múlt évben az ifjúsági és szociális lakások adminisztrálását átvették – tudtuk meg. A 2011-es évben 50 magánszeméllyel és öt jogi személlyel folytattak pert.

A Közüzem több mint 2 millió lej tavalyi nyeresége onnan adódott, hogy egy felvett hitelből származó adósságot a Termo Energy átvállalt, amit jövedelemként könyveltek el. Így az elszámolt nyereség nem felel meg a valóságnak – mondta Lukács László, majd hozzátette, az állam felé is óriási adóssága van a közüzemnek. Ezenkívül még van tartozásuk a beszállítók és az önkormányzat felé is. Ugyanakkor 3 391 000 lejjel tartoznak nekik – ennyi a kintlévőségük.

Hétfőtől bezár a városi szemétlerakó

Július 16-ától nem szállíthatják a szokásos helyre a szemetet, mivel azt be kell zárni – közölte a Közüzemek Rt. igazgatója. Így el kell szállítsák a legközelebbi lerakó központhoz, ami a 75 kilométerre levő Cekend-tetőn van. „Lerakati árnak ott 15 eurót kell fizetni, amihez még a tetemes összegű szállítási költség is társul” – mondta az igazgató. Javasolta, hogy a következő ülésen ebből az okból kifolyólag emeljék a szemét árát. Az évi költségeket 16 600 lakosra leosztva 5,53 lej/szemét/hónap jött ki eredményként, ennyire kellene drágítani a szemét árát. Havonta 450 tonna szemetet szoktak elszállítani. A tanácsülésen többen egyetértettek azzal, hogy hosszú távon nem működik a Cekend-tetőre való szemétszállítás. Megoldásként Lukács László javasolta a szelektív szemétgyűjtést. A képviselők hosszasan tárgyaltak a probléma megoldási lehetőségeiről, arra jutottak, hogy a szakbizottság külön ülés keretében egyeztet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés