Gyarapodott a dicsőszentmártoni Árva Bethlen Kata Könyvtár

Magyarországi vendégeket fogadtak hétfőn a dicsőszentmártoni Magyar Házban. A Pest megyei Tápiógyörgyéről érkezett diákok és tanárok nem jöttek üres kézzel: 150 új, zömében történelmi és szépirodalmi könyvet ajándékoztak a város Árva Bethlen Kata Könyvtárának.

Hajnal Csilla (R)

2010. június 30., 15:342010. június 30., 15:34

2010. június 30., 16:482010. június 30., 16:48

Galéria

Hét évre nyúlik vissza a dicsőszentmártoniak és a tápiógyörgyeiek kapcsolata, és bár nem kötöttek testvértelepülési szerződést, a magyarországi Németh Csaba tanár vezetésével érkezett csoport nem először járt a Kis-Küküllő menti városban és szinte minden évben hoznak könyveket ajándékba – mondta Rencz András, a Magyar Ház vezetője. Tápiógyörgyének Torockó az erdélyi testvértelepülése, ott szállnak meg minden évben útban hazafelé, a székelyföldi és csángóvidéki kirándulásuk során.

„Sosem feledkeznek meg Dicsőszentmártonról sem, az elmúlt évben 120 kötettel gyarapították könyvtárunkat” – tette hozzá a Magyar Ház vezetője. Összesen 40 általános- és középiskolás diák, 5 tanár és egy orvos látogatta meg a Kis-Küküllő menti várost, és annak 18 ezer kötettel rendelkező könyvtárát. „Naponta 1–2 diák keresi fel a könyvtárat, a háziolvasmányok idején kicsivel több, de sajnos az internet és a televízió világa szellemi lustaságot vált ki az emberekből, ezért olvasnak ilyen keveset” – mondta Rencz András. Annak ellenére, hogy kevesen látogatják a könyvtárat – akárcsak más településeken – a dicsőszentmártoni Magyar Ház jövőben is szívesen fogadja az értékes és időtálló ajándékokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
2026. február 06., péntek

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas

Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas
2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
2026. február 05., csütörtök

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok
Hirdetés