Lassan lecsitulnak a kedélyek az RMDSZ székelyudvarhelyi városi irodájában, hisz két hónapos villongás és magyarázkodás után úgy tűnik, Grünstein Szabolcs lesz/lett a városi szervezet elnöke.
2010. február 03., 13:512010. február 03., 13:51
2010. február 03., 16:362010. február 03., 16:36
Mint ismeretes, decemberben tartottak tisztújító közgyűlést, melyen Grünstein Szabolcs és Benedek Árpád Csaba méretkezett meg. Előbbi egy szavazattal többet kapott, mely helyzet értelmezések, fellebbezések sorozatát indította el, januárban pedig már arról folyt a vita, hogy a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság döntése vagy a helyi küldöttgyűlés határozata az „erősebb”.
A napokban Grünstein azt közölte, egyértelműen ő az elnök, Bíró Enikő korábbi elnöktől már át is vette a szervezet pecsétjét, illetve egyfajta hivatalos beiktatása is megtörtént, az utóbbi időben viszont nem hallatta hangját, hogy – mint mondta – nyugodjanak le a kedélyek, és elkezdődhessen a munka. Az elnöki csapat szervezkedésén dolgozik, hamarosan újabb közgyűlésre kerül sor, ahol nevesíti ezen csapat tagjait, a küldöttek pedig ismét szavazni fognak. Ezen lépést követően Grünstein a szervezet korábbi tevékenységének bővítéseként főleg a fiatalokra szeretne koncentrálni, azokat igyekezne bevonni a döntésekbe, közelebb vinni a szervezethez.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!