
Fotó: Bodnár Arthur
Korábban többször is írtunk róla, hogy a székelyudvarhelyi Szent Miklós-hegyen és környékén ismeretlen tettesek közvécét alakítottak ki. A Márton Áron Ifjúsági Ház hátsó bejáratához vezető lépcső mellett a szokásos szemétkupacokon túl emberi ürülék is „díszeleg”. Az elmúlt hétvégén a plébánia mellett egy szemeteskukát is felborítottak a vandálok.
2010. október 11., 14:362010. október 11., 14:36
2010. október 20., 12:192010. október 20., 12:19
Fotó: Bodnár Arthur
Ugyanaz a mese ismétlődik napról napra, mondta el szerkesztőségünknek Derzsy András gondnok. Péntek–szombat–vasárnap a három kritikus nap, amikor a fiatalok hangoskodnak. „Nem cigányok az elkövetők. Feljönnek a szerpentinre: isznak, dorbézolnak, kiabálnak. Vasárnap reggel a lépcső mellett olyan a terep, mint egy összetört kocsma. Tele van eldobált sörösflakonnal. Most hétvégén a megszokott zajongás mellett a szemeteskukát bedobták oda. A nyáron az esperes úr szólt a polgármesteri hivatal illetékeseinek az ügyben, ők értesítették a rendőröket. Azok kijöttek két alkalommal, de este nem járnak már arrafelé” – részletezte a gondnok.
Fotó: Bodnár Arthur
Helyszínre érkezésünkkor megkérdeztünk egy diáklányt, aki a gimnázium felé vette útját: hol szoktatok inni a környéken? Gondolkodás nélkül, teljesen természetesen mutatott a plébánia épületére. Mindamellett, hogy a kialakult helyzet egyre kellemetlenebb, felháborító is. Milyenek az olyan emberek, akik egy templom mellett végzik a dolgukat, isznak, majd kukákat borítanak fel? Ha egyszer tetten érné a rendőrség a garázdálkodókat, majd egy tetemes bírságot varrna a nyakukba, valószínűleg megszűnne a szabadtéri kocsmázás.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.