Hirdetés
Hirdetés

Fontos körforgalom és járda épült Gyergyóalfaluban

Forgalmas gyergyószéki útkereszteződésbe építettek körforgalmat •  Fotó: Gergely Imre

Forgalmas gyergyószéki útkereszteződésbe építettek körforgalmat

Fotó: Gergely Imre

Nagyon sok helybéli és áthaladó autós számára jelent nagy könnyítést a Gyergyóalfaluban most elkészült körforgalom. A gyalogosok biztonságát pedig a az az 1,3 kilométernyi járda segíti, amely a Gyergyócsomafalva felé vezető úton épült meg.

Gergely Imre

2021. december 30., 16:342021. december 30., 16:34

A Gyergyószentmiklóst és Parajdot összekötő országút, illetve a Gyergyóújfalu-Gyergyószárhegy közötti megyei út találkozásánál gyakran keletkeztek dugók, számos baleset is volt itt az évek alatt, most viszont lényegesen könnyebb és biztonságosabb lett a közlekedés – köszönhetően az új, csütörtökön hivatalosan is átadott körforgalomnak.

Hirdetés

Gáll Szabolcs alfalvi polgármester elmondta, régi álom volt ez, de több akadály nehezítette a megvalósítást:

az útkereszteződés melletti terület egyházi tulajdonban volt, amit meg kellett vásárolniuk az érsekség jóváhagyásával.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Amikor a telekkönyvezés is megtörtént, megkeresték az országos útgondnokságot, amely üdvözölte az elképzelésüket, de rögtön jelezte, hogy nincs erre a beruházásra pénze. Így Hargita Megyei Tanácsához fordultak, amely vállalta a költségek kétharmadának fedezését.

Eredetileg megvárták volna az építkezéssel, amíg a gyergyószentmiklósi „teherforgalmi” út felújításával elkészülnek, és így csökken az Alfalun áthaladó tranzitforgalom, de erre még sokat kellene várni, a növekvő alapanyagárak miatt pedig később jóval többe került volna a munkálat.

Október végén kezdtek neki, és az angyal elhozta az elkészült körforgalmat, ami komoly ajándék mindenkinek, aki erre autózik.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A fejlesztés felelősséggel is jár

A tervezettnél később készült el a járdaépítés a csomafalvi úton, de ezzel jártak jól az alfalviak, mert így

a kiépítés alatt álló gázhálózat vezetékei is a földbe kerültek, így nem kell később felbontani az új gyalogutat

– mondta el Gáll Szabolcs polgármester. Hozzátette: a rég várt beruházás legfontosabb célja az emberek biztonságának a növelése, de más arculatot kapott ezzel a forgalmas út is. A polgármester rámutatott: mivel korábban nem volt járda az út mentén, az embereknek ez új, és meg kell tanulniuk a megfelelő használatát is.

Tudatosítaniuk kell, hogy a kapuik, kerítéseik előtti járdaszakaszokat ők kell takarítsák, megtisztítsák a hótól, és hogy a járda a gyalogos közlekedést szolgálja, és nem arra való, hogy autókkal parkoljanak rajta.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A csütörtöki átadó-eseményen jelen volt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke is, aki elmondta, hogy eredményes a járdaprogramjuk, hiszen az elmúlt években több tíz kilométernyi épült a településeken áthaladó megyei utak mentén, és ezt szeretnék folytatni a következőkben is, amihez keresik a szükséges anyagi fedezetet.

Az 1,1 milliós összértékű fejlesztés kétharmadát finanszírozta a megyei tanács, egyharmadot pedig a helyi önkormányzat.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú nőt Tusnáfdürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú nőt Tusnáfdürdőn
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

2026. november 06., péntek

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások

Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások
2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
Hirdetés