Hirdetés
Hirdetés

Folytatódik a felújítás, a lakótelepi parkolóházról még nem döntöttek

Ismét dolgoznak a Kalász lakótelepen. Idén elkészülhet a felújítás •  Fotó: Gábos Albin

Ismét dolgoznak a Kalász lakótelepen. Idén elkészülhet a felújítás

Fotó: Gábos Albin

A csíkszeredai Kalász lakótelep felújítását néhány hónapon belül befejeződhet, azt viszont még nem lehet tudni, hogy mi lesz végül az ott elképzelt parkolóházzal. Amennyiben nem épül meg, és parkoló lesz helyette, a felújítás valamivel tovább tart.

Kovács Attila

2020. március 28., 10:462020. március 28., 10:46

A lakótelep alsó részén, a Szent Ágoston téren a parkolók és gyalogosok számára fenntartott járófelületek burkolatainak kialakítása maradt hátra tavalyról, ugyanakkor a lakóövezetet átszelő lépcsősor újjáépítését is a következő időszakban kell elvégezni. A téren a munka már elkezdődött, és a lépcsők kialakítása is nemsokára következik – közölte érdeklődésünkre Buzogány Károly. A kivitelezéssel megbízott ING Service Kft. igazgatója szerint

a Tető utca aszfaltozását is befejezik, ennek egyik szakaszán csak a kopórétegre van szükség.

Hirdetés

Hozzátette, számukra még három hónapot biztosít a kivitelezési szerződés a hátralevő munkálatok elvégzésére.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Egyeztetések folyamatban

Nem tisztázott még viszont, hogy mi lesz a Kalász lakótelepre elképzelt parkolóházzal, amelyről korábban Ráduly Róbert Kálmán polgármester úgy nyilatkozott, hogy a tűzoltóság nem engedélyezi a nyitott típusú épület felépítését úgy, hogy ennek egyik oldala – ahol a domboldalhoz csatlakozik – zárt lenne. Ezért szeretnék azt a Szív utcához közeli kazánház helyére építeni. Kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester úgy nyilatkozott, jelenleg az ügyben egyeztetések zajlanak a megvalósíthatósági tanulmány, illetve a műszaki tervek készítőivel és a tűzoltóság illetékeseivel, viszont még semmilyen döntés nem született.

Az építkezés helyszínének esetleges megváltoztatásáról a helyi önkormányzati képviselő-testületnek kell határozatot hoznia, a területet illetően jelenleg a korábban a parkolóházról készült megvalósíthatósági tanulmány van érvényben

– tudtuk meg.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Hosszabbítani kellene

A Kalász lakótelep felújításáról készült kiviteli terv a kérdéses területen – a Tető utca és a magasabban épült tömbházak között – parkoló létesítését tartalmazta, a parkolóház építésére vonatkozó elképzelés később született. A felújítást végző cég vezetője szerint amennyiben az a döntés születik, hogy nem parkolóház, hanem parkoló épül oda, akkor a kivitelezési szerződés határidejét meg kell hosszabbítani az ennek megfelelő időszakkal, mert azon a területen nem tudtak eddig dolgozni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?

A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében

Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében
2026. november 02., hétfő

Bombafenyegetés miatt Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten

Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.

Bombafenyegetés miatt Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten
2026. november 02., hétfő

Több mint húszezer nyeremény a november 1-jei lottósorsolás után, de csak egyet emelnek ki

Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.

Több mint húszezer nyeremény a november 1-jei lottósorsolás után, de csak egyet emelnek ki
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A felhők eltűnnek, a fagyok megjelennek – megvan a váltás ideje a kéthetes előrejelzésben

Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

A felhők eltűnnek, a fagyok megjelennek – megvan a váltás ideje a kéthetes előrejelzésben
2026. november 02., hétfő

Sorin Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő után: jövő évben kötelezően emelni kell a nyugdíjakat

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.

Sorin Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő után: jövő évben kötelezően emelni kell a nyugdíjakat
Hirdetés