
A későbbiekben meleg aszfalt leterítésével és az útalap megerősítésével javítanák a közlekedést
Fotó: Barabás Ákos
A nagy megterhelés miatt megy tönkre folyamatosan az út a székelyudvarhelyi Nicolae Bălcescu és az Orbán Balázs utcák kereszteződésében, ahol a polgármesteri hivatal munkatársai ideiglenesen hidegaszfalttal tömték be kátyúkat a közlekedés javítása érdekében. A későbbiekben az út alapját is megerősítenék.
2019. március 26., 17:322019. március 26., 17:32
Nagyon szűk az útketeszteződés, ráadásul rengeteg teherautó halad arra, amelyek a kelletlen viszonyok között kanyarodva – „szinte helyben fordulnak meg a kerekek” – folyamatosan kár tesznek az útban – fejtette ki lapunknak Ülkei Zoltán, a hivatal városgazdálkodási osztályának vezetője, hozzátéve, hogy a téli fagyok is károkat okoznak. Mint mondta, éppen ezért
A későbbiekben, amint ezt az időjárási viszonyok is megengedik meleg aszfaltot öntenek a kátyúkba, sőt,
Ülkei hangsúlyozta, hosszabb távú megoldást jelent a problémára, ha sikerül megnyerni egy pályázatot, amelynek részeként új burkolat kerülhet az útra Székelyudvarhely Szejkefürdő és Csíkszereda felőli bejáratai között. „Persze nem várhatunk tétlenül addig, amíg kiderül, hogy sikerül-e megnyerni a pályázatot, ezért is igyekszünk folyamatosan biztosítani az út járhatóságát különböző javításokkal” – hangsúlyozta Ülkei.
A hivatal munkatársaitól azt is megtudtuk, hogy készülnek a tervek az útkereszteződés rendezésére, ezért is bontották el egy tavaly megvásárolt ingatlant.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.
Akár ezer lejes, vagy még nagyobb összegű bírságot is kiszabhatnak a 112-es egységes segélyhívó szám indokolatlan hivásáért, a hatóságok azonban nem büntetnek, ha a hívó jóhíszeműen fordul segítségért.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.
Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.
Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
1 hozzászólás