
Fotó: Bíró Blanka
A Sepsiszentgyörgy közéletében jelentős szerepet vállaló Fogolyán család három tagjának állítottak emléket az egykor a család tulajdonában lévő, ma a prefektúra székházaként működő főtéri ház bejáratánál.
2017. október 11., 20:262017. október 11., 20:26
Az örökös Szotyori Nagy Áron kezdeményezésére kedden délután egy nagyméretű emléktáblát helyeztek el a a prefektúra bejáratánál, a család három nemzedékének – Fogolyán Kristóf kereskedőnek, Fogolyán Kristóf orvosnak és a szintén orvos Fogolyán Miklósnak – állítva emléket.
Szotyori Nagy Áron kifejtette, elődei nemcsak markáns személyiségei voltak a városnak, hanem Fogolyán Kristóf orvos fektette le az intézményes modern orvostudomány alapjait Háromszéken.
Sebastian Cucu prefektus úgy nyilatkozott,
Fotó: Bíró Blanka
Az emléktábla-avatás fővédnöke, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nem vett részt az eseményen, ezért levélben fogalmazta meg gondolatait, hangsúlyozva,
A zsidó közösség nevében Herman Rosner, az örmény közösség nevében pedig Kalamár György szólalt fel, mind ketten a Fogolyánok értékközpontú, a közösségért cselekvő példaértékű életét méltatták. A Fogolyán örökösök évekig kénytelenek voltak pereskedni, hogy megkapják a család egykor államosított javait. A prefektúra épületében néhány szobát kaptak vissza, az egyikben emlékmúzeumot rendeztek be.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
szóljon hozzá!