Fizetnie kell Madéfalva volt polgármesterének a községháza felirat miatt

A madéfalvi községháza új feliratokkal. Nem minden világos •  Fotó: Gecse Noémi

A madéfalvi községháza új feliratokkal. Nem minden világos

Fotó: Gecse Noémi

Mivel nem történt fellebbezés, jogerőssé vált a volt madéfalvi polgármester pénzbírságra kötelezésére vonatkozó elsőfokú ítélet, amelyet tavaly hozott a Hargita Megyei Törvényszék. Ugyanakkor bizonyítékot is kért arról a törvényszék, hogy a per tárgyát képező Községháza feliratot eltávolították.

Kovács Attila

2017. május 19., 10:102017. május 19., 10:10

2017. május 19., 10:142017. május 19., 10:14

Szentes Csaba korábbi madéfalvi polgármestert, akinek időközben összeférhetetlenség miatt szűnt meg a mandátuma, azért perelte be tavaly szeptemberben a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), mert

szerintük nem hajtotta végre a 2016 februárjában hozott jogerős bírósági végzést, és nem vette le a községháza homlokzatáról az intézményt megnevező feliratot.

Noha a volt községvezető a per során dokumentumokkal bizonyította, hogy azt a feliratot eltávolították, tavaly novemberben a Hargita Megyei Törvényszék az egyesületnek adott igazat, és úgy döntött, hogy Szentes Csabának az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget kell fizetnie bírságként minden nap késlekedésért. Ezt az összeget az említett végzés jogerőre emelkedése, azaz 2016. február 22-től számolták, és

az akkori minimálbérnek megfelelően napi 210 lejt számolva a bírság összege elérte akkor az 57 ezer lejt.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Vannak kérdőjelek

Mivel a perben a lehetséges fellebbezés benyújtása elmaradt, a pénzbírságra vonatkozó elsőfokú ítélet közben jogerőre emelkedett – ezt kérdésünkre a Hargita Megyei Törvényszék is jelezte. Néhány nappal ezelőtt pedig egy átirat is érkezett a madéfalvi polgármesteri hivatalhoz, amelyben egyrészt

arról érdeklődtek, hogy a hivatal milyen intézkedéseket hozott a jogerős ítélet végrehajtása, a pénzbírság felhajtása érdekében, ugyanakkor azt is kérték, hogy ha tényleg végre volt hajtva a felirat eltávolítására vonatkozó ítélet, akkor küldjenek erről bizonyítékot.

Kérdésünkre Szentes Csaba is egyetértett azzal, hogy ez az utólagos bizonyíték-kérés fölöttébb furcsa, mivel a per anyagához ezt már korábban mellékelték. Az átiratra választ fognak küldeni a hivatal részéről, és várják, mi lesz a következő lépés – ezt Szőcs László megbízott polgármester is megerősítette, hozzátéve,

a felirat eltávolításáról akkor fényképek is készültek.

Hozzátette, azt is leírják, hogy Szentes már nem polgármester, mivel az ítéletnek pénzügyi vonzata is van.

Két per a feliratok miatt

A madéfalvi polgármesteri hivatal épületéről azután vették le az egynyelvű Községháza feliratot, hogy a polgármester és a helyi önkormányzat jogerősen is elveszítette a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület által ennek eltávolításáért 2015-ben indított pert. Ez tavaly márciusban történt meg, pár héttel később, pünkösd előtt viszont, amikor az épület homlokzatát is felújították, román, magyar és német nyelven festették fel rá: Primărie, Községháza, Rathaus. Ezek a feliratok azóta is ott vannak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Havazott a Transzfogarason, leállították az út hótalanítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Havazott a Transzfogarason, leállították az út hótalanítását
2025. május 09., péntek

Példás összefogás a Duchenne-szindrómás kisfiúért, aki versenyt fut az idővel

A közösség összefogása adott reményt a mindössze tízéves, Duchenne-szindrómával élő Tasnak és családjának. Az önzetlen segítőknek köszönhetően mostantól bárki követheti, segítheti őt a küzdelmében, és a kezelésében is új fejezet kezdődhet.

Példás összefogás a Duchenne-szindrómás kisfiúért, aki versenyt fut az idővel
2025. május 09., péntek

Három napig tartó gyengülés után erősödött a lej

Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről.

Három napig tartó gyengülés után erősödött a lej
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházak: létfontosságú az elnökválasztáson való részvétel

Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik „hiánytalanul” részt vegyenek az elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházak: létfontosságú az elnökválasztáson való részvétel
2025. május 09., péntek

Érvényesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményeit

Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Érvényesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményeit
2025. május 09., péntek

Ösztöndíj robotikában és programozásban tehetséges diákoknak

Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.

Ösztöndíj robotikában és programozásban tehetséges diákoknak
2025. május 09., péntek

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen

Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen
A szolidaritás menete Marosvásárhelyen
2025. május 09., péntek

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen

2025. május 09., péntek

Szokatlanul hideg lesz, és nem csak egy vagy két napig

Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.

Szokatlanul hideg lesz, és nem csak egy vagy két napig
2025. május 09., péntek

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán

Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán
2025. május 09., péntek

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését

Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését