
Fotó: Gergely Imre
Új vezetőség irányítja a gyergyószentmiklósi Dancurás hegyimentő csapatot. A következő években céljuk, hogy minél több fiatallal bővítsék az egységüket, de nyitnak más szervezetek és általában a természetjárók felé is.
2021. március 25., 18:162021. március 25., 18:16
2021. március 30., 18:412021. március 30., 18:41
Kastal Gergő személyében új, – huszonéves – elnöke van a Dancurás hegyimentő csapatnak, és az alelnökök is hasonlóan fiatalok, Zerkula Lehel Imre és Szabó Alpár, a vezetőtanács tagja még Pötyő Szabolcs és Tatár Előd is. Ők viszik tovább az idén 44 éves csapat munkájának irányítását.
– hangzott el a csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A tevékenységük szerteágazó a természeti adottságokból is következően, hiszen gyergyói zónában változatos erdős, sziklás területek bőven vannak. Nyáron Gyilkostó a bázisuk, télen pedig a sípályákon teljesítenek szolgálatot.
Amint Tatár Előd elmondta, a mostani síszezonban a Bogdán sípályán segítettek a bajbajutottakon. A két és fél hónap alatt, amíg a síszezon tartott 18 sérült, balesetet szenvedett személyt kellett ellátniuk. Egy tragikus baleset is történt,
Felszerelésüket és egy személy alkalmazását Hargita Megye Tanácsa biztosítja a Hargita Megye Hegyimentő Közszolgálatán keresztül, újdonság, hogy Gyergyószentmiklós önkormányzata garázst biztosít a járműveiknek, és a legutóbbi tanácsülésen egy hegyimentő közszolgáltatást is létrehozott, ahol egy személyt fognak alkalmazni, aki a munkájuk összehangolásában, szervezésében segít, de ennél fontosabb, hogy a város ezáltal egyszerűbben tud majd finanszírozást biztosítani a tevékenységükhöz.
A Dancurás hegyimentőcsapat 14 tagjából 13-an önkéntesek, 8-an a csapatból képzett, hegyimentő iskolát végzett szakemberek, további hárman pedig közelebbről fogják megszerezni a minősítést.
Jelenleg egy bevetéshez az előírások szerint hat fő szükséges, de tekintve, hogy a környéken egyszerre akár hat sípálya is működhet, ha egy időben van több baleset már komoly gondot jelent.
Többek között ezért alakul együttműködés a Súgó barlangnál tevékenykedő Gyilkostó Adventure szervezettel, hogy a jövőben a két szervezett önkéntesei és szakemberei közösen végezzék a feladataikat.
Ugyanakkor, felhívják minden 9. osztályos vagy annál idősebb, természetet kedvelő fiatal figyelmét, hogy szívesen látják a soraikban, de ha nem is lennének hegyimentők, akkor is szívesen átadják számukra tudásukat hegymászás, túrasízés, sziklamászás és hasonló területeken. Emellett
Kiss Tivadar, a csapat nagy „öregje”, aki már a kezdetektől tagja a Dancurásnak megjegyezte, amellett, hogy a mai technika, nagyon hasznos, igyekeznek minden fiatallal alaposan megismertetni a környéket, hogy akkor is megtalálhassák a bajbajutottakat, ha azok csak körülbelül tudják elmondani, hogy merre is lehetnek, vagy akár telefonon is eligazítást tudjanak adni az eltévedt személyeknek.
A hegyimentők munkájára, hozzáértésére a következő időszakban már csak azért is nagyobb szükség lesz, mert növekszik a belföldi turizmus mértéke de az is fontos tény, hogy az elmúlt évek széldöntései miatt a jelzett túraútvonalak többsége járhatatlan lett, ezzel pedig megnőtt a valószínűsége, hogy többen fognak eltévedni.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.
Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
szóljon hozzá!