
Fotó: Pinti Attila
Második alkalommal hirdeti meg a Com’on Sepsiszentgyörgy programot a Prospero Ifjúsági Egyesület és a kolozsvári PONT Csoport, amelynek keretében fiatalok javasolhatnak a közösség számára hasznos projekteket helyek, témák, közösség, mozgás és kapcsolat témakörökben.
2020. július 26., 20:182020. július 26., 20:18
A város lakossága szavaz ezekről, és a legnépszerűbbek megvalósítását az önkormányzat támogatja. A Com’ON Sepsiszentgyörgy program által szeretnék a 14–35 éves, Sepsiszentgyörgyön élő, dolgozó vagy tanuló fiatalokat megszólítani, akik nem tagjai hivatalos szervezeteknek, így a kezdeményezéseket legalább három tagból álló informális csoportosulások javasolhatják.
Tavalyhoz képest újdonságnak számít, hogy idén két külön kategóriában is pályázhatnak: a hátrányos helyzetű csoportok, illetve a 14–17 év közötti fiatalok, az általuk javasolt kezdeményezéseket külön bírálják el. Az ötleteket július 20. és augusztus 20. között lehet benyújtani a comonsepsi.ro online felületen. A közönségszavazásra várhatóan augusztus 25. és szeptember 15. között kerül sor.
a projektek szeptember és november között valósulnak meg. A tavalyi program során mintegy 700 önkéntes fiatal 22 helyszínen 27 kezdeményezést valósított meg, közel 3000 embert mozgósítottak.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
szóljon hozzá!