Fennállásának ötven évét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Árvácska Napköziotthon

A Tekergők együttes koncertje tökéletesen sikerült •  Fotó: Árvácska Napköziotthon

A Tekergők együttes koncertje tökéletesen sikerült

Fotó: Árvácska Napköziotthon

Emlékezetessé tette a sepsiszentgyörgyi Árvácska óvóda jelenlegi munkaközössége az intézmény fennállásának 50. évfordulóját: a héten nagyszabású rendezvénnyel ünnepeltek, ugyanakkor annak is örvendeztek, hogy az egy évig tartó épületfelújítás után átmeneti otthonukból, a Gödri Ferenc iskolából az új tanévre egy kívül-belül gyönyörű energiahatékony épületbe költözhettek vissza.

Bodor Tünde

2023. október 14., 09:322023. október 14., 09:32

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat mint az oktatási intézmények fenntartója egy uniós pályázati támogatásnak köszönhetően újította fel a város egyik legrégebbi óvodáját. Az épület ugyan 50 éves, de az oda beköltöző óvodai csoportok még korábban is léteztek. A Ceausescu-korszakban az akkor épülő tömbháznegyedbe – a Csíki-negyedbe – rengeteg fiatal költözött, köztük sok értelmiségi, és nagyon sok volt a gyermek az intézményben is:

a hét csoport átlag negyvenes létszámmal működött, még a folyosón is tanultak

– elevenítette fel az időközben (2011-ben) a Gödri Ferenc iskolához csatolt óvoda történetét Ferencz Gyöngyvér programfelelős, az intézményt támogató Transchild Alapítvány alelnöke. Később szükségessé vált az épület bővítése is, még két szárnyat építettek hozzá, ez volt az akkori város legnagyobb óvódája.

Gyermekben most sincs hiány, a nyolc csoportban (amelyből kettő román) összesen 172 gyermek tanul.

A gyermekek jó hangulata a felnőttek legnagyobb elégtétele volt Galéria

A gyermekek jó hangulata a felnőttek legnagyobb elégtétele volt

Számos fejlesztés is történt az utóbbi években, az alapítvány pályázatainak köszönhetően sok mindennel gazdagodott az óvoda,

bővítették játéktárát, népviseleteiket, felújították a tornatermet, testvérkapcsolatot építettek ki a szentesi óvodával.

A tornateremre viszont később tanteremként lett szükség, ott jelenleg bölcsődei csoportok működnek, amelyek a Sepsiszentgyörgyi Bölcsőde fennhatósága alá tartoznak.

Galéria

A pénteki ünnepség a kicsiknek szánt koncerttel, a Tekergők együttes fellépésével kezdődött. Jó hangulat alakult ki a szabadtéri koncerten, az időjárás is kedvezett az ünneplőknek. A szervezők, Ferencz Gyöngyvér és a 34 éve ott tanító Buna Mária óvónő, az alapítvány elnöke meghívták az intézmény régi vezetőit és munkatársait is, az innen nyugdíjba vonult óvónőket: az Árvácska első igazgatónője, a most 81 éves Deák Viktória is jelen volt. Szőcs Imola szaktanfelügyelő, aki 17 évig volt részese az Árvácska munkaközösségének, online szólt a jelenlevőkhöz. Az óvóda 50 éves történetét felelevenítő beszélgetés moderátorának felkérték Bálint Éva Ildikót, aki sokéves óvódaigazgatói és óvónői múlttal maga mögött, aktív nyugdíjasként nagyon jól elő tudta hívni a közreműködők emlékmozaikjait, amelyekből összeállt a fél évszázad.

A legapróbb részletekig kidolgozott ünnepség sokáig emlékezetes marad minden résztvevőjének: a gyerekek, akik a kiállításra dolgoztak, emléklapot kaptak, úgyszintén a régi és jelenlegi munkatársak, akiknek kiállított régi fényképeiből újra rá lehetett csodálkozni az 50 év tűnékeny pillanataira.

De a legnagyobb élményt az óvónők, volt kollégák sok év, évtized utáni találkozása jelentette, a megtartó közösség, amelynek jelzőjét értették, érezték az ünnepség résztvevői.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 02., hétfő

Sztrájkra készül a nemlátók egyesülete a nyugdíjak újraszámolása miatt

Nagyszabású tiltakozó megmozdulást szervez a Nemlátók Romániai Egyesülete, miután nem sikerült egyezségre jutni a kormánnyal az új nyugdíjtörvényt illetően. A nyugdíjak újraszámítása ugyanis hátrányosan érinti a fogyatékkal élőket.

Sztrájkra készül a nemlátók egyesülete a nyugdíjak újraszámolása miatt
2024. szeptember 02., hétfő

Elütött egy kutyát, őrizetbe vették

Egy, az autója közelében üldögélő kutyán hajtott át egy férfi Szászkézden; a házikedvenc elpusztult, a sofőrt 24 órás őrizetbe vették a hatóságok – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Elütött egy kutyát, őrizetbe vették
Elütött egy kutyát, őrizetbe vették
2024. szeptember 02., hétfő

Elütött egy kutyát, őrizetbe vették

2024. szeptember 02., hétfő

Székelyföld létezik, mert ez a mi otthonunk!

Székelyföld igenis létezik, még ha közigazgatásilag nincs is nyoma – állapították meg a Vásárhelyi Forgatag keretében szervezett beszélgetésen Maros, Kovászna és Hargita megyék tanácselnökei, Péter Ferenc, Tamás Sándor és Bíró Barna Botond.

Székelyföld létezik, mert ez a mi otthonunk!
Székelyföld létezik, mert ez a mi otthonunk!
2024. szeptember 02., hétfő

Székelyföld létezik, mert ez a mi otthonunk!

2024. szeptember 02., hétfő

Átadták a terepet a kivitelezőnek, bővül a szennyvíz- és esővízhálózat Baróton

Nagyvolumenű munkálatoknak kezdtek neki idén nyáron Barót városában. A Kossuth Lajos utca egy részét már korábban lezárták, a korszerűsítése már zajlik, de ugyanezt a szakaszt érinti a szennyvíz- és vízhálózat kibővítését célzó munkálat is.

Átadták a terepet a kivitelezőnek, bővül a szennyvíz- és esővízhálózat Baróton
2024. szeptember 02., hétfő

Kovásznai városnapok: a banzáj és a kultúra jól megfér egymás mellett

Szeptember 6–8. között szervezik a kovásznai városnapokat, immár 25. alkalommal. Ahogyan azt megszokhattuk, minden korosztálynak és minden ízlésű érdeklődőnek kínálnak könnyebb és tartalmasabb szórakozási lehetőséget.

Kovásznai városnapok: a banzáj és a kultúra jól megfér egymás mellett
2024. szeptember 02., hétfő

A Borkert sikerén felbuzdulva Borfesztivált terveznek jövőre

Borfesztiválra készül a Marosvásárhelyért Egyesület, hiszen a Vásárhelyi Forgatag szervezőiként azt tapasztalták, hogy az idén először berendezett Borkert várakozásukon felüli népszerűségnek örvendett.

A Borkert sikerén felbuzdulva Borfesztivált terveznek jövőre
2024. szeptember 02., hétfő

Elveszettnek hitt torony maradványait fedezték fel

A Takácsok-tornyának maradványait találták meg Segesváron a középkori várfal felújítása közben – számolt be közösségi oldalán Iulian Sîrbu, a város polgármestere.

Elveszettnek hitt torony maradványait fedezték fel
2024. szeptember 02., hétfő

Áramszünet lesz kedden Székelyudvarhelyen

Több székelyudvarhelyi utcában is szünetelni fog az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután két óra között – tette közzé Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Áramszünet lesz kedden Székelyudvarhelyen
Áramszünet lesz kedden Székelyudvarhelyen
2024. szeptember 02., hétfő

Áramszünet lesz kedden Székelyudvarhelyen

2024. szeptember 02., hétfő

Autó gyulladt ki egy baleset során Csíkszendomokoson

Baleset történt hétfőn délután Csíkszentdomokoson, amely során kigyulladt egy jármű – közölte a Hargita megyei tűzoltóság. A hatóságok egy sérültet jegyeztek.

Autó gyulladt ki egy baleset során Csíkszendomokoson
2024. szeptember 02., hétfő

Képviselő- és szenátorjelöltek jelentkezését várja az RMDSZ Csík Területi Szervezete

Elkezdődött a jelöltállítási folyamat az RMDSZ Csík Területi Szervezeténél, ahová szeptember 9-ig adhatják le a képviselő- és szenátorjelöltek a jelentkezési dokumentációikat.

Képviselő- és szenátorjelöltek jelentkezését várja az RMDSZ Csík Területi Szervezete
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!