Hirdetés
Hirdetés

Felújítják a székely portát, Ábel-szobát alakítanak ki a parasztházban

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Várhatóan már ősszel befejezik Csíkcsicsóban annak a székely parasztháznak a felújítását, amelyet hat éve vásárolt meg a helyi önkormányzat azzal a céllal, hogy megmutathassák helyi értékeiket, és a község turizmusát erősítsék. Ebben az épületben kap helyet ugyanis az Ábel-szoba, amely mintául szolgál majd a helyi vendéglátóknak, hogy egy koncepció mentén alakítsák ki szálláshelyeiket.

Barabás Hajnal

2023. június 25., 18:502023. június 25., 18:50

Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere érdeklődésünkre elmondta, ugyan már 2017-ben megvásárolták a régi parasztházat a község központjához közel, azonban az épület rendbetételéhez csak idén tavasszal tudtak hozzáfogni.

Idézet
Kerestük a pályázati lehetőségeket, végül a Csík Leader Egyesület örökségvédelmi pályázatával sikerült 50 ezer euróhoz jutnunk a munkálatokra, ezt egészítettük ki a mintegy húszezer euró önrésszel a helyi költségvetésből

– osztotta meg a községvezető.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Jelenleg az épület 60-70 százalékban készen van, elkészültek az alap megerősítésével, a tető cseréjével, a falak rendbetételével, most pedig a padló felújításán dolgoznak. Várhatóan októberben fejezik be a munkálatokat.

Ábel-szobát alakítanak ki benne

A tervek szerint az 1936-ban épült parasztházban kapnának helyet a múzeumi és háztáji tárgyak, továbbá egyéb helyi értékek, hogy bemutathassák, hogyan is nézett ki egy székely porta száz évvel ezelőtt.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ugyanakkor az egyik szobát Ábel-szobának bútoroznák be, amely mintául szolgálna a község szálláshelyeinek.

Hirdetés

„Az a cél, hogy az Ábel-szoba mindenhol ugyanígy nézzen ki, bárhol is alakítják ki, hiszen nem tettünk le arról a célunkról, hogy a későbbiekben ebben a felújított épületben kapjon helyet egyfajta recepció, ahol összekapcsolhatjuk a szálláshelyeket egy egységes elképzelés mentén” – magyarázta a polgármester.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Hozzátette, ugyancsak távlati céljuk, hogy egy melléképületet építsenek, amelyben mosókonyha is működne. Az udvaron továbbá valamikor a jövőben egy multifunkciós termet is szeretnének kialakítani, amely rendezvényteremként is működhetne.

•  Fotó: Forrás: Csíkcsicsói önkormányzat Galéria

Fotó: Forrás: Csíkcsicsói önkormányzat

Az Ábel-szobákról

Régi terve a csicsói önkormányzatnak, hogy a meglévő falusi vendéglátást egységes rendszerbe foglalja. Az Ábel-szobák berendezéséről Balló Melinda csíkszentimrei belsőépítész készített látványrajzokat.

korábban írtuk

Ábel-szobákat alakítanának ki Csicsóban
Ábel-szobákat alakítanának ki Csicsóban

Egyre közelebb került a csicsói önkormányzat ahhoz az elképzeléséhez, hogy úgynevezett Ábel-szobákban fogadhassák a turistákat. A hét elején kötötték meg a szerződést egy régi parasztház megvásárlására, benne alakítanák ki az Ábel-szobák hálózatának recepcióját.

•  Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala Galéria

Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala

•  Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala Galéria

Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés