Felújítanak tízezer kilométer megyei utat

A kormány szerdai, június 2-ai ülésén a regionális fejlesztési és turisztikai minisztérium javaslatára elfogadta a Rehabilitálás és modernizáció – 10 000 km megyei és helyi érdekeltségű út nevet viselő kormányhatározatot, melyet a minisztérium 2010–2013 között akar kivitelezni.

Bartos Lóránt

2010. június 03., 14:292010. június 03., 14:29

A program keretében azok a helyi és megyei útrehabilitációs és/vagy modernizációs pályázattervezetek élveznek előnyt, amelyek európai uniós pénzalapokat lehívó programok révén igényeltek támogatást, de nem kapták meg azt, és amelyek rendelkeznek a törvény által előírt technikai, gazdasági dokumentációval. Ugyanakkor támogatás igényelhető azon projektek révén is, amelyeket első fázisban saját erőből finnaszíroztak, vagy a pénzalapok hiányában nem tudtak befejezni. A program olyan körülmények között indul, amikor egy, az ország helyzetére vonatkozó elemzés a helyi és megyei utak állapotának hiányosságaira utal.

A program lebonyolítása az országutak megközelítésének megkönnyítését és tehermentesítését, a megyék és a települések közti kedvező kapcsolat kialakítását, a teher és személyszállítás időtartamának és költségeinek csökkentését, a kulturális és turisztikai célpontok egyszerűbb megközelítésének lehetőségét célozza meg, de ugyanakkor a gazdasági ügyintézők és befektetők számára lehetővé teszi a szolgáltatók és/vagy a piacok, a fontos gazdasági erőforrásokkal rendelkező régiók könnyebb elérését is.

A program megvalósításával országszerte olyan megyei vagy helyi érdekeltségű utak és/vagy útszakaszok reabilitálási, felújítási munkálatait tudnák befejezni, amelyeket jelenleg földútként, kövezett útként tartanak nyilván, vagy esetleg amelyek aszfalt, aszfaltbeton vagy betonburkolata megrongálódott. A program finnaszírozása az állami költségvetésből a regionális fejlesztési és turisztikai minisztérium büdzséjén keresztül, az évente erre a célra és a helyi költségvetések számára jóváhagyott pénzösszegekből, valamint más törvényesen megállapított forrásokból történik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Továbbra is sokan hívják indokolatlanul a 112-őt

Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.

Továbbra is sokan hívják indokolatlanul a 112-őt
Hirdetés
2026. február 07., szombat

A legtöbben megúszták bírsággal, de több vállalkozás is parkolópályára került a fogyasztóvédelmi ellenőrzések után

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a hét folyamán országszerte végzett ellenőrzései során 1080 bírságot szabott ki, összesen több mint 6,6 millió lej értékben – tájékoztatott szombaton az intézmény.

A legtöbben megúszták bírsággal, de több vállalkozás is parkolópályára került a fogyasztóvédelmi ellenőrzések után
2026. február 07., szombat

Saját zászlóval büszkélkedhet a Hubertus Vadásztársaság

Szarvas, farkas, medve, őz és vaddisznó, vagyis az Erdélyben is élő nagyvadak díszítik a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársaság nemrég felavatott zászlaját. A társulat vezetősége közli, hogy csapatuk összetartozását is szimbolizálja a lobogó.

Saját zászlóval büszkélkedhet a Hubertus Vadásztársaság
2026. február 06., péntek

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek

Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették

Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették
2026. február 06., péntek

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét

A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét
2026. február 06., péntek

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
Hirdetés