Hirdetés
Hirdetés

Felszámolás helyett megmentenék a Monturist céget

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Fordulat következett be Gyergyószentmiklós gyilkostói területeit hasznosító Monturist cég sorsának ügyében. Míg eddig az önkormányzati képviselő-testület egyhangúan a felszámolást támogatta, most az RMDSZ többség megmentené.

Gergely Imre

2021. február 18., 21:072021. február 18., 21:07

Tavaly volt egy döntése az önkormányzatnak a cég felszámolásáról, de azt nem követték konkrét lépések. Amint Csergő Tibor András polgármester a csütörtök délután tartott februári tanácsülésen ismertette, ő és a képviselő-testület nem javasolják a felszámolást, hanem úgy gondolják, meg kell menteni a céget.

Csergő kifejtette, a céget a közelgő turisztikai szezon előtt „gatyába kell rázni”, már csak azért is, mert ügyvezetőjének már korábban lejárt a mandátuma. Elmondta, konzultálta budapesti V. kerület polgármesterével (a magyar főváros szóban forgó kerülete a Monturist többségi tulajdonosa – szerk. megj.), aki jelezte, hajlandók felülbírálni a felszámolási szándékot. Az új elképzelés szerint Gyergyószentmiklós megvásárolná a budapestiek tulajdonrészét, továbbá a két százalékos tulajdonrésszel rendelkező, csődeljárás alatt álló GO Rt.-t is kivásárolná. A határozattal egy új, ideiglenes ügyvezető kinevezéséről is döntöttek. Török Csaba István a hivatalos beiktatásától számítva 6 hónapig vezeti majd a céget, azt követően pedig versenyvizsgát fognak kiírni a tisztségre.

Vitatott szakmaiság

Bajkó László, a POL képviselője – aki korábban tagja volt a gyilkostói állapotokat vizsgáló és erről részletes beszámolót készítő bizottságnak is – szerint szakmai érvek nem támasztják alá az új kezdeményezést, s leszögezte azt is, hogy

a testület szakbizottságai sem tudnak róla, hogy lett volna egy átfogó vizsgálat, ami a felszámolás helyett a cég megmentését indokolná.

Rámutatott, a polgármester és az új képviselő-testület javaslatába sem ő, sem az EMSZ-frakció tagjai nem voltak bevonva, tehát csakis az RMDSZ-es oldal javaslata ez. A cég megmentésének ötletével figyelmen kívül hagyják viszont annak a korábbi bizottságnak a következtetéseit, amelyben a korábbi testület minden frakciója képviseltette magát, és közösen állapították meg, hogy a cég felszámolása a város érdeke. Ez a mostani egy politikai döntés és nélkülözi a szakmaiságot – szögezte le.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Erős Levente, az RMDSZ-frakció részéről válaszul azt fejtette ki, hogy a tavaly augusztusi döntés után tudatosult számukra, hogy a cég felszámolása nem lenne olyan egyszerű, mint ahogy azt előzőleg gondolták, és úgy látják, nem lenne szerencsés sok éves pereskedésbe vinni a várost, mert a tóparti bérlőkkel kötött szerződések érvénye nem szűnne meg a cégfelszámolással.

Hirdetés

A határozatban a testületnek nevesítenie kellett három személyt, akik a következő Monturist-közgyűlésben képviselni fogják az önkormányzatot. A dolog azonban itt holtpontra jutott, ugyanis Selyem Hideg Norbert jegyző jelezte, a vonatkozó jogszabály szerint egy ilyen bizottságnak tükröznie kell a képviselő-testület politikai összetételét. Az RMDSZ két képviselőt nevesített Csergő Ottó és Keresztes Zsombor személyében. A többi szervezet azonban nem jelölt senkit – el is hangzott: ha az RMDSZ egyedül döntött a Monturist ügyében, nem egyeztetve velük, így ők ebben nem kívánnak részt venni.

A harmadik személy így az RMDSZ-es Csavar Gábor lett. A kilencfős többség meg is szavazta a határozatot, de a jegyző jelezte, ez így nem felel meg a törvényeknek.

Az ügyvezető sem tudott róla

Az ügyhöz hozzátartozik még, hogy az ülés végén kellett beszámolniuk a múlt évi tevékenységükről a város vállalatait vezető igazgatóknak. Így volt jelen Rusu Róbert, a Monturist eddigi ügyvezetője is. Amint kiderült, itt szerzett tudomást arról, hogy helyette valaki más fogja vezetni a céget. Az új ügyvezetőről a helyszínen csak annyi derült ki, hogy Török Csaba István a neve, más tájékoztatást nem kaptak róla a képviselők. Egyébként az RMDSZ helyi választási listájának a 19. helyezettje volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés