
Meg kell erősíteni Románia válsághelyzetekkel szembeni ellenálló képességét. Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
A román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad keddi nagyszebeni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy fel kell készíteni a lakosságot az ország védelmével kapcsolatos feladatok ellátására.
2026. január 20., 17:372026. január 20., 17:37
A tábornok kifejtette, hogy meg kell erősíteni az ország válsághelyzetekkel szembeni ellenálló képességét. Ezért fel kell készíteni a lakosságot a természeti katasztrófákra, például földrengésekre, árvizekre és tűzesetekre, és – nem utolsó sorban – a háborús helyzetre is. Az erre irányuló programokat a hadsereg a katasztrófavédelemmel közösen valósítja meg – tette hozzá.
A vezérkari főnök emlékeztetett, hogy a két héttel ezelőtt kihirdetett törvénymódosításnak megfelelően bevezették az önkéntes katonai szolgálatot. Idén a rendelkezésre álló költségvetési forrásoktól függően 1000–2000 önkéntes kiképzésére nyílik lehetőség, míg a hadsereg éves kapacitása hosszabb távon tízezer fő.
– írja az Agerpres hírügynökség a tábornok nyilatkozatára hivatkozva.
Gheorghiță Vlad a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnokával, Alexus G. Grynkewich tábornokkal közösen tartott sajttájékoztatót Nagyszebenben a Dél-kelet-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságon.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
szóljon hozzá!