Február közepén rabolták ki és gyújtották fel a Háromszék napilap újságosbódéját Sepsiszentgyörgyön. A tettest azóta sem kapták el, a bódé újjáépítése csütörtökön megkezdődött.
2011. március 17., 12:262011. március 17., 12:26
2011. március 17., 13:192011. március 17., 13:19
Február 14-én hajnalban jelentették a sepsiszentgyörgyi 105-ös tömbház lakói, hogy kigyulladt a az épület melletti újságosbódé. A helyszínre érkező rendőrök és tűzoltók megállapították, hogy szándékos gyújtogatásról van szó, ugyanakkor megtalálták az ottfelejtett ollót is, amellyel a zárat vágták le. A nyomozás megindult, ám még nem sikerült kézre keríteni a tettest vagy tetteseket, akik több mint 12 000 lejre tehető kárt okoztak.
Az újságosbódéban árusító hölgy elmondta, rettenetesen megijedt, amikor reggel főnöke azzal hívta fel, hogy leégett a munkahelye. A hölgyet az új bódé felépítéséig áthelyezték egy központi lapárudába, de ő is és a környék lakói is várták már, mikor térhet vissza a megszokott helyére, ahol mindenkit ismert, tudta, ki milyen lapot vásárol vagy milyen cigarettát szív. Kérésünkre az elárusító hölgy elmondta, inkább rongáltak, mint fosztogattak, hiszen sok pénz sem volt a butikban, a cigarettát pedig elzárva tartotta egy vasdobozban, amihez nem tudtak hozzáférni.
A bódét csütörtök délelőtt kezdték el újjáépíteni, a faszerkezetű lapárudába ismét bevezették az áramot, és hamarosan kinyit majd. A rendőrség továbbra is keresi az elkövetőt, aki feltehetően a Csíki-negyed felé menekült, hiszen útközben több lapot is szétszórt.
Lezárult az egykori Bodok hotel bontására vonatkozó közbeszerződés, jövő héten kiadják a munkakezdési parancsot – jelentette be Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a bontás várhatóan fél évig fog tartani.
George Simion csak akkor győzhető le, ha milliókat sikerül szavazásra bízni, elsősorban azokat, akik május 4-én távol maradtak – vélekedett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki csütörtökön értékelte az elnökválasztás első fordulóját.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Naponta 60 embert állítanak szolgálatba, több mint másfél száz kukát helyeznek ki, és ez még nem minden. A Tega köztisztasági vállalat felkészült a Szent György Napok közelgő hétvégéjére.
A magyar romantikus próza kiemelkedő mestere, a nemzeti irodalom meghatározó alakja kétszáz évvel ezelőtt született. Ennek apropóján Vágod Jókait? címmel pályázatot hirdettek a háromszéki diákok számára.
A kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC Székelyföld figyelemfelkeltő felvonulást szervez május 10-én, szombaton. Ezzel hivatalosan is megnyitják az idei motoros szezont, ugyanakkor emlékeztetnek: a motoros balesetek megelőzése közös felelősség.
Kicsik és nagyok egyaránt készülhetnek a május 7-i, szerdai kulturális eseményre Kézdivásárhelyen. Délelőtt 10 órától óvodásoknak, 12 órától és 14 órától az általános iskolásoknak vetítik a Csongor és Tünde című magyar animációs, családi filmet.
A Kovászna megyei tanács fenntartásában működő intézményt az elmúlt évtizedben Gáj Nándor vezette, helyét Szőke Zsolt vette át május 5-én, hétfőn. A Művészeti Népiskola új igazgatója a turizmus és kultúra közötti kapcsolatok erősítésére fókuszálna.
Két fiatal próbált meg eliszkolni a rendőrök elől Málnáson: az egyik kvaddal, a másik krosszmotorral. Menekülési kísérletüket figyelmeztető lövések szakították félbe.
Háromszéki zsidók százait ragadták el Sepsiszentgyörgyről 1944 tavaszán, 81 évvel ezelőtt. Május 5-én a helyi közösség emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, köztük 52 gyerekről, akiknek síremlékénél ma örökzöldek magasodnak.
szóljon hozzá!