
Fotó: Kocsis B. János
Egyénre szabott mozgásfejlesztés, gyógytorna, masszázs és hidromasszázs, kognitív fejlesztés, logopédia, önálló életre nevelés, zene- és táncterápia szolgálja a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok fejlődését, gyógyulását a Sepsiszentgyörgyön hétvégén átadott új központban.
2019. június 30., 13:592019. június 30., 13:59
A 400 ezer euró összértékű beruházás összefogással valósult meg: a SERA Románia Alapítvány fedezte az építkezés, berendezés, felszerelés teljes értékét, Sepsiszentgyörgy önkormányzata biztosította a szükséges területet, a megyei önkormányzat pedig a működési költségeket vállalja a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságon keresztül.
Fotó: Kocsis B. János
Hiánypótlónak nevezte az intézményt az avatón Vass Mária, a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője, hangsúlyozva, hogy ez az ötödik rehabilitációs központ a megyében. „Próbáljuk lefödni a megye teljes területét, hogy minden érdekelt számára elérhetővé váljanak az ilyen típusú ingyenes szolgáltatások. A szülők számára támogató csoportokat és pszicho-szociális tanácsadást szervezünk, amelynek célja a fogyatékosság elfogadása és tudatosítása” – emelte ki az igazgatónő.
Fotó: Kocsis B. János
Az új rehabilitációs központban pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, gyógytornászok, különböző terapeuták, masszőrök és egészségügyi asszisztensek állnak majd az érintettek rendelkezésére – közölte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A sepsiszentgyörgyi létesítmény a negyedik háromszéki projektje a SERA Románia Alapítványnak, és további együttműködést terveznek – mondta Bogdan Paul projektmenedzser. A Cigaretta utcai központban, a Krisztus Király templom mellett már hétfőtől indul a munka, a szakemberek első lépésben felmérést, majd rehabilitációs tervet készítenek, és ez alapján biztosítják az ingyenes fejlesztést.
Fotó: Kocsis B. János
Fotó: Kocsis B. János
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
szóljon hozzá!